Fotó: Boda L. Gergely
A költségvetést érintő két technikai jellegű, valamint egy személyi kinevezésre vonatkozó határozattervezet szerepelt a Maros megyei önkormányzat idei első, rendkívüli ülésén hétfőn.
2017. január 16., 18:542017. január 16., 18:54
A Maros megyei tanácsot vezető Péter Ferenc (fotón) elnöki rendelettel vette át a kormány által tavaly év végén kiutalt 20 ezer lejt, ezt kellett most tanácsi határozattal is megerősíteni. A pénzösszeg a tavalyi év folyamán az áradások által érintett területek számára érkezett.
Maros megye esetében a Görgény-völgyében, Görgényoroszfalu térségében egy kisebb szakaszon rongálódott meg a 154E jelzésű megyei út, ennek felújítására fordítják a mintegy 4500 eurót. Péter Ferenc tanácselnök elmondta, a munkálatokat az időjárás függvényében kezdik el, elképzelhető, hogy csak április, május folyamán. A másik jóváhagyott tanácsi határozat arra vonatkozott, hogy a 2015-ös naptári évből származó költségvetési többletnek a fel nem használt részét, mintegy 10 millió lejt átirányították a 2017-es naptári évre.
A testület továbbá arról is döntött, hogy Stekbauer Andrea Melindát ideiglenesen kinevezi a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság élére, miután tavaly év végén a korábbi vezető, Schmidt Lóránd kérte felmentését, arra hivatkozva, hogy az igazgatóság alárendeltségébe tartozó mikházi intézménynél kívánja folytatni szakmai tevékenységét. A megyei önkormányzat a lemondást már korábbi ülésén tudomásul vette, és kérte a köztisztviselők országos ügynökségének jóváhagyását a kinevezéshez.
Stekbauer Andrea Melinda mindeddig a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnál dolgozott, eleget tesz a tisztség betöltéséhez szükséges képzettségi és régiségi feltételeknek. A törvények értelmében hat hónapon belül versenyvizsgát kell szervezni a tisztség végleges betöltésére. Stekbauer Andrea arra az újságírói kérdésre, hogy kívánja-e megpályázni a tisztséget versenyvizsgán is, azt mondta, „majd az adott időpontban dönti el”.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!