
Fotó: Alter-Native filmfesztivál
Szerdán kezdődik a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. Szerdán este fél nyolctól Földes László Hobo lép színpadra, de erdélyi filmpremierek és nemzetközi alkotások is helyet kapnak itt a következő napokban.
2025. november 05., 12:042025. november 05., 12:04
A rövidfilmes verseny mellett több díjnyertes magyar és román film is látható lesz, részben premierként és alkotókkal kísért beszélgetésekkel. Vetítik Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotását, valamint Deák Kristóf új filmjét, az Egykutya című drámát is.
A ma országszerte közismert és a legrégebbi független rövidfilmfesztivál 1993-ban Sors és Képzelet címen magyar filmszemleként indult, amelynek elsődleges célja az elmúlt ötven év magyar filmtermésének a bemutatása volt, de a versenyfilmeken kívül a nagyjátékfilmek is bekerült a kínálatba már az elejétől fogva.
Ma már a rövidfilmek szerepe megváltozott: míg a 90-es években a világra való rácsodálkozás élménye vonzotta a közönséget,
– emelte ki Németh Előd, a fesztivál művészeti vezetője a Székelyhonnak. „A diplomafilmként készült rövidfilmek ritkán jutnak el moziba vagy tévébe, az interneten pedig könnyen elvesznek – ezért váltak a fesztiválok a legfontosabb megjelenési felületté. Erdélyben már több egyetemen is tanítanak filmkészítést – Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad –, így sok helyi tehetség számára is kiemelt bemutatkozási lehetőség az Alter-Native.
Németh Előd művészeti vezető: sok fiatal tehetség számára kiemelt bemutatkozási lehetőség az Alter-Native
Fotó: Haáz Vince
Ugyanakkor a fesztivál közönségét ma leginkább az vonzza, hogy olyan magyar és román nagyjátékfilmeket láthat, amelyeket Marosvásárhelyen máshol nem lehet – hiszen évekkel ezelőtt megszűnt a marosvásárhelyi művész mozi.
– tette hozzá Németh Előd.
Romániai premier lesz Till Attila És mi van Tomival?, illetve Fazakas Péter Ványa bácsi – Buborékkeringő című filmje is. Hajdu Szabolcs Egy százalék indián, valamint Schwechtje Mihály Sünvadászat című munkája szintén műsorra kerül, közönségtalálkozóval kísérve.
Fotó: Haáz Vince
A programban szerepel Teodora Ana Mihai Az évszázad rablása, Radu Jude Kontinental ’25, valamint Tudor Giurgiu A fenyőerdő című filmje is.
és először mutatkozik be amerikai nagyjátékfilm is: Lior Geller A világ megremeg című alkotása. A gyerekeket Bogyó és Babóca várja, pénteken pedig éjszakai horrorblokkal bővül a program.
A nemzetközi rövidfilmes versenyprogram mellett színházi előadások, koncertek, múzeumi séták és különleges vetítések gazdagítják a kínálatot. Fellép Hobo akusztikus esttel, valamint Patkó Éva rendezésében látható az Unseen című dráma. A Maros Megyei Múzeum Bernády-tematikájú programokat szervez, míg a fesztivál zenei csúcspontja a Mindthegap Trio koncertje lesz. Kiemelt esemény a Drakula halála élőzenei vetítése, valamint Lior Geller amerikai nagyjátékfilmjének bemutatója és közönségtalálkozója.
A fesztiválprogram itt érhető el.
Ideiglenesen egyirányúsítják hétfőtől a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.
Közúti balesethez riasztották szombaton kora este a tűzoltókat Szászrégenben: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről. A járműben hét ember – három felnőtt és négy gyermek – utazott, mind megsérültek.
Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.
Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.
Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.
Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya
Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
szóljon hozzá!