
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint hetvenszeres utasszám-növekedést regisztrált a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtér 2000 és 2013 között.
2014. november 25., 15:042014. november 25., 15:04
A Romániai Repülőterek Egyesületének kimutatása alapján 2000-ben még 5051 személy kiszolgálását jelentette a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér, míg tavaly az év végi mérleg 363 398 utas érkezését, illetve indulását „mutatta”. Románia infrastrukturális fejlesztését a következő 16 évre rögzítő, nemrég kidolgozott és bemutatott – és korrigálásra szorult – közlekedési, szállítási stratégiai tervben (masterplan) a szakemberek azzal számoltak, hogy 2020-ban a vidrátszegi légikikötőben 302 113-an fordulnak meg, az előrejelzés pedig a mért és jegyzékbe vett tizenhat romániai reptér közül a hetedik helyre sorolta a Maros megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézményt.
Az első helyeken – kizárólag a prognózis, és nem a „valós” adatok alapján – a bukaresti Henri Coandă reptér (9 712 332 utas), a craiovai reptér (2 012 088 utas), a temesvári (1 793 844 utas), a nagyszebeni (1 517 612 utas), a kolozsvári (1 348 564 utas), a bákói (1 190 261 utas) és a jászvásári reptér (713 929 utas) található.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!