Háromszáz éve hívekre várva

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Háromszáz éve alapították a jezsuita szerzetesek az ákosfalvi római katolikus egyházközséget, kis kápolnát építve, amelynek helyét 150 évvel később vette át a jelenlegi szép, impozáns templom. Akkor Haynald Lajos püspök atya azért terveztette nagyra a római katolikus templomot, mert remélte, hogy idővel gyarapodni fog a hívek száma. Szombaton kettős ünnep lesz a közösségben: az egyházközség alapításának kerek évfordulójára emlékeznek és a templom búcsúünnepségét tartják.

Simon Virág

2014. augusztus 14., 14:232014. augusztus 14., 14:23

2014. augusztus 14., 14:232014. augusztus 14., 14:23

Az ákosfalvi Szent István római katolikus templom történetét, már amennyi ismert belőle, ifj. Máté Ferenc plébános meséli el, aki 2001 óta szolgál Ákosfalván és a hozzá tartozó filiákban. A Lestyán Ferenc atya által kiadott könyvekre hivatkozva mondja, hogy az első írásos feljegyzések az ákosfalvi római katolikusokról 1497-ből maradtak fenn. Sokáig Nyárádszentbenedekre, az ottani bencések templomába jártak misékre, mert nem volt saját kápolnájuk. A marosvásárhelyi Jézus Társaság, azaz a jezsuita szerzetesek építettek egy kis kápolnát 1714-ben, 1797-ben újjáépítették azt, majd 1859–1862 között Haynald Lajos püspök építette a jelenlegi templomot. 

Szórványban a nagy református tengerben

„A szombati ünnepségen emlékezünk arra, hogy a jezsuita szerzetesek háromszáz éve építettek kápolnát az ákosfalvi római katolikusoknak, és hálát adunk azért is, hogy a római katolikusok, bár szórványban vannak, megmaradtak ezen a vidéken. Jelenleg Ákosfalván 150-en vagyunk, hozzánk tartoznak a kisgörgényi, backamadarasi, csibai, székelyvajai, kisgörgényi római katolikusok is. Idén összesen heten voltak elsőáldozók” – ismerteti az adatokat a plébános, s közben büszkén mutatja az irodája falát díszítő, az elsőáldozókat bemutató fényképeket.  – A hívek egy része beköltözött, ez érződik a közösség lelkületén is, ugyanakkor a városiasodás, az elidegenedés is egyre nagyobb teret nyer. Ma már alig tízre tehető a tiszta római katolikus családok száma, legtöbben vegyes házasságban élnek. A vasárnapi szentmisére 30-35-en jönnek el. Nagyobb ünnepeken többen vagyunk”.

Féltve őrzött kincsek

Közben megnézzük a szombatra ünnepi díszbe öltöző templomot is. A plébánostól megtudjuk, hogy amikor 1972-ben lebontásra ítélték a marosvásárhelyi ferences templomot, abból Ákosfalvára hozták a tabernákulumot, a keresztelő kutat és két szobrot. Ezt most is féltve őrzik az ákosfalvi templomban. 

„A II. világháború alatt a templomi orgonánkat a katonák tönkretették, akkor égették fel az irattárat is. Nincs harangozónk és kántorunk sem, édesanyámmal ketten takarítjuk a templomot, és gondoskodunk, hogy mindig friss virág legyen a vázában. Természetesen a szombati ünnepségre hívtunk egy hivatásos énekmestert is, valamint fellép a marosvásárhelyi Cantuale énekkar” – mondja a plébános, szeretettel beszélve a helyiekről, akiket saját bevallása szerint szeret, és megért. Otthon érzi magát ezen a vidéken, hiszen Backamadarason született, és ismeri az egész megyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés