Hajléktalanok története a Marosvásárhelyi Rádióban

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Azon a rétegen – a hajléktalanokon – szeretne segíteni a Marosvásárhelyi Rádió, amellyel kevesebben törődnek, amely még az ilyen ünnepváró hangulatban is kevés figyelmet kap – mondta el lapunknak Rákóczi Kinga rádiószerkesztő, ötletgazda, a projekt vezetője.

Antal Erika

2016. december 12., 18:292016. december 12., 18:29

A társadalom lenézi a hajléktalanokat, elkerüli őket, és talán csak egy gondolat erejéig villan fel a kérdés: vajon, hogy jutottak erre a sorsra? Nem egyszer látni és hallani olyan híreket, amelyek egy-egy korábban jól szituált, egyetemi végzettséggel rendelkező hajléktalanról szólnak. Ezeknek az embereknek jóval kevesebb figyelem jut, mint amit megérdemelnének – ezért kezdeményezte a Marosvásárhelyi Rádió a Hajléktalanok karácsonya elnevezésű projektet, amelynek során az adáskörzetében működő hajléktalanszállókról készítettek riportokat, mutatták be az ott élő, a társadalom peremére sodródott személyeket.

„Találkoztunk egy anyával és a lányával, akik lakás nélkül maradtak, egy idős asszonnyal, akinek a gyereke ugyanabban a városban él, mint ő, jó körülmények között, de nem törődik vele, vagy olyan személlyel, akit leitattak és elvették a házát” – mondott néhány példát Rákóczi Kinga, hozzátéve, hogy valamennyi élettörténet nagyon megrázó.

A rádió munkatársai a marosvásárhelyi mellett a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és brassói hajléktalanszállót mutatták be, és kérdezték meg, hogy hol mire van a legnagyobb igény. „Mi a közvetítői szerepet vállaljuk, a rászorulók és a segítséget nyújtó hallgatók között” – hangsúlyozta az ötletgazda, aki elmondta azt is, hogy a marosvásárhelyi hajléktalanszálláson például 35 gyerek él a családjukkal együtt, akiknek szeretnének meghitt, szép karácsonyi ünnepet biztosítani.

„Bemutatjuk néhányuk történetét, beszámolunk a hajléktalanszállók helyzetéről, és tájékoztatjuk a hallgatóinkat arról, hogy miben segíthetnek” – mondta a rádiószerkesztő. Aki segíteni szeretne, az összeállíthat egy kis csomagot, amelyet a rádió székhelyén (1918. December 1 út 109. szám) adhat le, és karácsonyig névre szóló ajándékként eljuttatnak hozzájuk.

Az igények szerint gyűjtenek

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót a Máltai Szeretetszolgálat működteti, és igyekszik meleg ételt, ruhát és ellátást biztosítani. Az intézmény vezetői hangsúlyozták, fontos, hogy a lakosság ne bélyegezze meg a hajléktalanokat. Itt főleg tartós élelmiszerre és meleg ruhára van szükség, illetve a meleg étel is jól jönne. A gyergyószentmiklósi hajléktalanszállón az élelmiszer- és ruházati cikkek mellett főként tűzifára van szükség. A székelyudvarhelyi intézményben megkérdezett otthontalanoknak meleg ruhára, tartós élelmiszerre, valamint egyszemélyes matracokra lenne szükségük, míg Csíkszeredában minden olyan tartós élelmiszert tartalmazó csomagot szívesen fogadnak, amely a mindennapi megélhetéshez járul hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron