
Az idén áprilisban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által elindított, a helyi hagyományos receptek alapján készült termékek népszerűsítését célzó akció eredményeként 13 termék kapott logó-használati engedélyt.
2014. november 19., 13:112014. november 19., 13:11
A mezőgazdasági miniszter a tanúsítványok múlt heti átadása alkalmából elmondta, a márciusban útjára indított kezdeményezés nyomán miniszteri rendelettel, amelyet a napokban írt alá az egészségügyi tárca és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőivel együtt, máris meghozta első eredményeit.
A hagyományosnak elismert termék olyan Romániában gyártott élelmiszerterméket jelent, amelynek összetevőit több mint harminc évvel a kezdeményezés beindítása (2014. április 2.) előtt határozták meg, s amelyet az élelmiszergyártók saját kezdeményezésük folytán tartanak gyártásban. A kezdeményezés annak az érdeklődésnek az eredménye, amelyet a romániai fogyasztók tanúsítanak a hagyományos alapanyagokból és hagyományos módszerekkel előállított élelmiszerek iránt.
„Természetesen ezeket a termékeket a három intézmény, a mezőgazdasági és egészségügyi tárca és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőiből álló bizottság ellenőrzi és látja el tanúsítvánnyal” – mondotta a mezőgazdasági tárca vezetője, Daniel Constantin.
Ezeket a termékeket a gyártó cégek önként vállalt kötelezettség alapján készítik a hagyományos receptek alapján, s kérik a termékek bejegyzésüket a minisztériumtól.
Az Angst cég hét hústermékét jegyezték be ebbe a kategóriába. Ezek között van csont nélküli füstölt csülök, préselt csülök, cabanos kolbász, Torpedo párizsi és szalámi, a marhahúsból készült virsli. Mellesleg a marhahúsból készült virsliről a régi fogyasztók tudják, hogy „ez az igazi”, hiszen az eredeti recept is marhahúst jelöl meg alapanyagként. A Rompan Proiect Service hat termékét – köztük a fehér és a fél-fehér krumplis kenyeret, a rozskenyeret, két vekniféléjét – minősítették hagyományosnak.
A tizenhárom ilyen minősítést elnyert terméket mostantól speciális logóval ellátott címke alkalmazásával árusíthatják a termelők.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!