Gyakorlatiasabban a biztonságért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A napokban kellett leadniuk a pedagógusoknak az éves tervet közlekedési nevelésből, ezért kíváncsiak voltunk, hogy ez miből áll a gyakorlatban. Ezzel a témával az osztályfőnökök és a tanítók foglalkoznak, akik rendszerint megkérnek egy rendőrt, hogy beszéljen a biztonságos közlekedésről. De mint kiderült, ez nem elég.

Becze Dalma

2014. október 14., 17:482014. október 14., 17:48

2014. október 14., 17:492014. október 14., 17:49

Régen a közlekedési neveléshez hozzátartozott az is, hogy az iskolások aktívan részt vettek a forgalom irányításában. Az éppen szolgálatos tanuló egy táblával jelezte az autósoknak, hogy meg kell állniuk, így az addig összegyűlt diáksereg biztonságosan átkelhet az úttesten. Ma már egyre kevesebb az ilyen gyakorlat, a közlekedési nevelés gyakran abban merül ki, hogy a pedagógusok meghívnak egy közlekedési rendőrt előadást tartani. A tanterv azonban több foglalkozást követel, az iskolák pedig igyekeznek ennek eleget tenni.

A pedagógusok szeretnék minél inkább személyre szabottan megközelíteni a témát, ezért a tevékenységeket az iskolához, vagy akár a szakhoz is igazítják. A Szász Albert Sportiskolában például arról beszélgettek, hogy hogyan kell viselkedni egy sportcsarnok lelátóján – mesélte Csíki Zsolt igazgató. „Nagyon fontosnak tartjuk az ilyen jellegű fejlesztő tevékenységeket. Az az igazság, hogy rengeteg alternatíva van, amelyekre sokszor nincs idő, így teherré válik az osztályfőnökök számára, azonban a közlekedési nevelést mégsem szeretnénk kihagyni, több tevékenységet is szervezünk ebben a témában. Egy alkalommal meghívtuk a csendőröket, hogy arról beszéljenek diákjainknak, mit szabad és mit nem egy stadionban, mondjuk egy meccs alatt. Persze ez nem tartozik a közlekedéshez, azonban a szabályok tiszteletére, civilizált viselkedésre nevel” – mondta az intézményvezető.

A középiskolások figyelmének lekötése nem olyan egyszerű, ezért nem elegendő egy előadás, gyakorlatiasabb dolgokra van szükség – mondta Bondoroi Róbert, aki osztályfőnöki minőségében ezt több ízben is megtapasztalta. „A kilencedikeseknek hiába tanítjuk azt, hogy a piros lámpánál meg kell állni, hiszen ők ezt már tudják. Inkább arra próbáljuk rávezetni őket, hogy saját védelmükre szolgál az, ha betartják a közlekedési szabályokat. November folyamán egy rendőr tart majd előadást a diákoknak, mert másképp hangzik egy szakember szájából mondjuk a szabálysértés következménye. Ami azt illeti, nagyon nehéz olyan rendőrt találni, aki vállalja és van is ideje. Ilyen szempontból jó lenne, ha a hatóságokkal együtt tudnánk működni, és ők kijelölnének egy olyan személyt, aki kimondottan a diákokkal beszélget. A rendőrrel való beszélgetés után a diákoknak projekteket kell készíteniük közlekedés témában, például arról, hogy melyek a gyalogosok jogai és kötelezettségei” – mondta a pedagógus. A tanév elején az osztályfőnök a testnevelő tanárral együtt arról beszélt a diákoknak, hogy miként közlekedjenek, amikor az iskola épületéből az út túloldalán levő sportpályára mennek át.

Az elemi osztályokban más a helyzet, itt sokkal játékosabban foglalkoznak a közlekedéssel. A román és magyar órákon több közlekedéssel foglalkozó leckét is tanulnak a gyerekek, emellett több iskolán kívüli tevékenységet is szerveznek ebben a témában – tudtuk meg Csizmadi Csilla tanítónőtől. „Ezeken a tevékenységeken ellátogatunk a tűzoltókhoz vagy a csendőrökhöz, ezen kívül pedig az osztályban szimulációs játékok, történetek, olvasmányok segítségével tanítunk a közlekedésről. Van olyan is, hogy elsétálunk a várba az osztállyal, ilyenkor pedig az utcán nézzük és elemezzük a táblákat, és elsajátítjuk a szabályokat” – mesélte a pedagógus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés