Füstmentes kombinátot vizionálnak

A 2012-ben vállalt 20 millió eurós környezetvédelmi beruházást további csaknem kétszázmillióval toldotta meg az évek során a marosvásárhelyi vegyipari kombinát, amely a jövő esztendő végére fejezi be korszerűsítési munkálatait – közölte szerdán az Azomureş vezetősége.

Szucher Ervin

2014. szeptember 03., 16:312014. szeptember 03., 16:31

2014. szeptember 03., 16:592014. szeptember 03., 16:59

 

A környezetvédelmi ügynökség szakemberei szerint a svájci tulajdonban lévő ipari óriás még így is gyakran szennyezi Marosvásárhely és környéke levegőjét. A már megszokott magas ammóniatartalom mellett az utóbbi időben egyre sűrűbb a fonikus szennyezés, ami elsősorban a nagy kapacitású gépek műszaki hibáiból adódó gyakori le- és elindításnak tulajdonítható.

Kismértékű szennyezés-csökkenést ígérnek

A kedden szervezett vita során a gyár vezetősége idillikus képet próbált festeni az Azomureşről. Erről tanúskodott a falra hatalmasban kivetített látványos légi felvétel is, amely egy teljesen füstmentes kombinátot mutatott be, holott a város bejáratánál utoljára ötvenkét évvel ezelőtt, a vegyi üzem beindítását megelőző napon volt ilyen tiszta a levegő. A környezetvédelmi előírások szigorú betartásáról próbálta meggyőzni a hallgatóságot a kombinát vezetősége is.

Portálunk felvetésére Viorel Aniţei vezérigazgató a környezetre hárított mindenféle felelősséget, kijelentve, hogy a gyakori köd nem a füstkibocsátásoknak, hanem a dombok közt folydogáló Maros közelségének köszönhető, a kellemetlen szag pedig a közeli szeméttelepről származik. A folyó medre azonban máshol is a városhoz közel van, hisz a Maros lényegében átszeli Vásárhelyt, a Kárpátok sétányán mégsincs mindig köd, amikor a kombinát körül alig lehet ellátni néhány méterre. Ugyanakkor a kakasdi szeméttelep soha nem árasztott kellemes illatot, de nem is bűzölgött csípős ammóniaszagtól. A számos lakossági panaszt illetőn az Azomureş vezetője továbbá azzal takarózott, hogy a kombinát már egy fél évszázada a város szélén áll és működik, a környező lakóházak java része pedig az utóbbi időben épült.

Az Azomureş működését már 2007-ben leállíthatták volna

A szennyezést és az esetleges bírságokat illetően Dănuţ Ştefănescu, a környezetvédelmi ügynökség főfelügyelője elmondta, hogy 2015 végéig a hatóságok tehetetlenek, hisz a marosvásárhelyi kombinát 2007-ben európai uniós derogálással kapta meg az ideiglenes működési engedélyt. „Ha figyelembe vettük volna a hazai és nemzetközi szabványokat, az Azomureş működését már 2007-ben leállíthattuk volna. A gyár tulajdonosainak – akik jelentős környezetvédelmi beruházások teljesítését vállalták – sikerült kiharcolniuk egy nyolcéves türelmi időt. Amennyiben viszont a jövő év végéig nem teljesítik az uniós követelményeket, drasztikus szankciók elébe néznek” – figyelmeztetett Ştefănescu. Olimpiu Sabău-Pop önkormányzati képviselő arra volt kíváncsi, hogy majd ki fizeti az esetleges büntetéseket, hisz annak idején a román kormány kezeskedett az unió előtt a vásárhelyi kombinátért.

A vegyi üzem illetékesei megígérték, hogy a 2015 végéig kapott haladék ideje alatt továbbra is igyekeznek környezetkímélő befektetéseket eszközölni. Ezzel egyidőben azonban a műtrágya mennyiség gyártását is jelentősen szeretnék növelni – ez pedig óhatatlanul további szennyezéshez vezethet.

Szabadulnának a fotógyár épületétől

Túladnának a ’80-as évek első felében épült fotógyár épületén az Azomureş svájci tulajdonosai. Viorel Aniţei vezérigazgató elmondta, hogy a hét hektáron elterülő emeletes ingatlant már felajánlották az önkormányzatnak is, de bárkivel hajlandók tárgyalni, aki komolyan érdekelt a hatalmas épület megvásárlásában. A mintegy évtizeddel ezelőtt csődbe ment fotógyár ingatlanja jelenleg teljesen kihasználatlan, mindössze néhány őr dolgozik az Egyesülés lakótelepi épületben. A gyár harminc évvel ezelőtti építésében és felszerelésében japán szakemberek segédkeztek; Ion Mihai Pacepa, román a hírszerzés egykori vezéralakja szerint azonban a gyár létesítése ipari kémkedés eredménye. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés