
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete tavaly szeptemberben magyar nyelvtanfolyamot indított kezdők számára. Idén két tanfolyamot indítanak: kezdők és középhaladók számára.
2015. január 15., 19:152015. január 15., 19:15
A tanfolyam egyik alapvető célja meggyőzni a résztvevőket arról, hogy bár a magyar nyelv nem egy könnyen elsajátítható nyelv, megtanulható – írják a szervezők a kurzus beharangozójában.
Amint azt Koreck Mária programfelelőstől megtudtuk, ősszel 10 személy jelentkezett, és 6-an fejezték be az alapszintű kurzust. „Célunk, hogy a román és magyar közösség között létező kommunikációs problémákat feloldjuk, amihez legalább alapszintű nyelvtudásra lenne szükség” – mondta. Hozzátette: az iskolai tananyagban nem szerepel választható tantárgyként a magyar nyelv, és olyan tanfolyamokról sincs tudomása, ahol felnőtteket tanítanának magyarra. A nyelvkurzusra közintézmények alkalmazottai is jelentkeztek, ennek a szervezők különösen örültek, hiszen egy kétnyelvű városban ez hasznos. A Linguaprof nyelvközpont tanárai által tartott kurzus nem ingyenes, a résztvevőknek szimbolikus összeget, 5 lejt kell fizetniük óránként.
A decemberben befejeződött alapszintű nyelvkurzus idén középhaladó szintűvel folytatódik, ugyanis a tavalyi csoport szeretné tökéletesíteni nyelvtudását. Természetesen a csoportba új tagok is jelentkezhetnek, akik alapszinten beszélik a nyelvet, de egy újabb kezdő csoport indítását is tervezik.
Koreck Mária elmondta: a tanfolyam már az első alkalmaktól kezdve az idegen nyelv oktatásának metodológiája szerint zajlik, azaz a tanárok már a legelején magyarul beszélnek a résztvevőkkel. A kurzus az alapszavak és a mindennapi szófordulatok elsajátításával kezdődik, és a tanfolyamot elvégzők képesek a mindennapi életben szükséges egyszerű párbeszédek lebonyolítására.
A tanfolyamokat az RMDSZ marosvásárhelyi székházában tartják, az órarendet az oktatók a résztvevőkkel közösen határozzák meg. A létszám minimum 12 személy kell legyen.
Jelentkezni a 0265-267.116-os telefonszámon lehet naponta 9 és 15 óra között, valamint személyesen a Dózsa György út 9. szám (földszint) alatti székházban.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!