
Fotó: Gligor Róbert László
Péntek az utolsó nap, amikor még átutalják a jogosultaknak az életjáradék összegét.
2014. október 30., 20:372014. október 30., 20:37
2014. október 30., 20:532014. október 30., 20:53
Ezekben a napokban fizették a 2013-as évre vonatkozó mezőgazdasági életjáradékokat – tájékoztatott a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségének igazgatója. Egészen pontosan október 31-ig, máig történnek meg a banki átutalások. Azok a járadékosok kapják meg a számukra megítélt pénzösszeget, akik 2014. május elseje és július 31. között láttamoztatták az APIA kirendeltségeknél az életjáradék-könyvecskéjüket.
Életjáradékban azok a külterület-tulajdonosok részesülnek, akik eladták vagy bérbe adták mezőgazdasági területeiket a 2005-ben indított járadék-program előirányzatai szerint. Akik eladták a földjüket, életük végéig 100 euróban részesülnek évente minden hektár eladott terület után. A területüket hivatalos szerződéssel bérbe adók évente 50 eurót kapnak minden bérbe adott hektárért.
Az életjáradékot évente egyszer fizetik, legkésőbb a következő év november 30-áig. Ha időközben a járadék kedvezményezettje elhunyt, az életjáradékot a törvényes örökösök vehetik át a referenciaévre (jelen esetben a 2013-asra) a hiteles örökösödési iratok felmutatásával.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!