Fizetetlen szabadnap kérhető kivizsgálásra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy nemrég érvénybe lépett jogszabály szerint egy szabadnap igényelhető évente arra, hogy a szülő gyerekét orvosi vizsgálatra vigye.

Bakó Zoltán

2014. július 18., 13:142014. július 18., 13:14

2014. július 18., 13:142014. július 18., 13:14

A jogszabály értelmében a szülők valamelyike vagy a hivatalos gyám, illetve gondozó, amikor magán, illetve állami munkahelyén 15 nappal a vizsgálat előtt bejelenti igényét az egy – fizetetlen – szabadnapra, kérvényt kell erre benyújtania, egyszersmind egy saját felelősségre tett nyilatkozatot, miszerint a másik szülő a folyó év folyamán nem folyamodott és nem is fog folyamodni ilyen okból szabadnapért. Amennyiben a nyilatkozat hamisnak bizonyul, s mindkét szülő szabadnapot igényelt ilyen jogcímen, eltörlik mindkét szülő szabadnaphoz való jogát.

Kétgyerekes szülők esetében csak egy napra jogosult valamelyik szülő. Három vagy több gyerek esetében két szabadnapra jogosult a szülők egyike, a munkaadó döntése függvényében két egymást követő vagy egymástól távolabb eső napon.

Az alkalmazási módszertan értelmében a fizetetlen szabadnapot igénylő munkavállaló szülő a háziorvostól kapott igazolással bizonyítja a munkáltatónak, hogy valóban gyermekápolásra használta fel a szabadnapot. A módszertanban arra is választ adnak, hogy milyen korú gyerekek esetében alkalmazható a törvény: minden olyan gyerekért, aki kiskorúnak minősül – azaz az újszülöttől a 18 éves kor betöltéséig – igényelhető a szabadnap.

Ha az összes alkalmazottak öt százalékánál többen igénylik ezt a szabadnapot, a munkáltatónak jogában áll, hogy maga ossza be a kiadandó napok sorrendjét. Ha egy naptári évben egy szülő nem igényelte a szabadnapot, az nem vihető át a következő évre.

Amennyiben a munkáltató nem adja meg a munkavállalónak a jelen törvény által biztosított jogot, a munkaügyi felügyelőség 500-tól 1500 lejig bírságolhatja.

Megkérdeztünk egy háziorvost, hogy őket értesítették-e erről a jogszabályról. Horváth Éva elmondta, megkapták az értesítést, ami amúgy a munkaköri leírásban is szerepel. Őket ez annyiban érinti, hogy az igazolást átadják a szülőnek, innen tovább a dolog már a munkáltató és munkavállaló közötti viszonyt illeti, más feladatot nem ró az egészségügyi szolgáltatóra a jogszabály.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés