Felújították a hodosi vásárteret, mégsem nyithatják meg

Nem kis megütközést váltott ki a székelyhodosiakban az a tény, hogy bár teljesítették az előírt feltételeket, mégsem nyithatják meg a tavaly bezárt vásárteret. Az ördög a (törvény)részletekben rejlik – derült ki.

Gligor Róbert László

2016. december 15., 15:222016. december 15., 15:22

Bár az őszelőn befejezték a tavaly bezárt székelyhodosi piac előírt korszerűsítését, mégsem nyithatják meg a kapukat. Ezúttal nem az állatok jólétét, egészségét féltik az állami hivatalok, hanem rájöttek, hogy eddig nem alkalmazták megfelelően a törvényt.

Barabási Ottó hodosi polgármestert igencsak meglepte az értesítés, hogy nem működtethetik a piacot, ugyanis a tavasszal ismertették vele, hogy milyen feltételeknek kell eleget tennie a községnek, hogy ismét kinyithassák a vásárteret. Az önkormányzat egy céget bízott meg a szükséges korszerűsítés kivitelezésével, de amikor a munkálatok befejeztével a községvezető kérvényt nyújtott volna be az engedély megszerzésére, a megyei állat-egészségügyi hivatalnál közölték vele, hogy a törvény ezt nem teszi lehetővé, mert a polgármesteri hivatal nem működtethet piacot. Erre pedig csak a nyár folyamán jöttek rá egy másik ellenőrzés során. Nagyon rosszul sült el az egész történet – vonta le a következtetést Barabási, aki még reménykedett abban, hogy – ígéret szerint – törvényváltoztatás lesz, erről azonban már lemondtak. Így a Katalin-napi országos állatvásárt nem tarthatták meg, de valószínű, hogy a Károly-napira is zárva marad a piac kapuja.

Orbán Sándor alpolgármester szerint a törvény rosszul van megalkotva, és nem engedi meg az önkormányzatnak, hogy piacgazdálkodással foglalkozzon. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha létrehoz egy saját vállalkozást erre a célra, vagy a működtetést egy erre engedélyezett vállalkozóra bízza. Így más megoldás nincs, hamarosan lépniük kell, és a helyi tanácsnak el kell döntenie, hogy melyik megoldást választják.

Azt azonban nem hagyhatta ő sem szó nélkül, hogy amikor elkezdték a mintegy 130 ezer lejt felemésztő korszerűsítést, akkor senki sem mondta nekik, hogy ez így hiábavaló. Időközben jöttek rá a hivatalnokok, és nemcsak hogy nekik nem adtak működési engedélyt, hanem további piacokat is bezárattak a nyáron. Azt sem érti Orbán Sándor, hogy megyénként miként lehet másként értelmezni a törvényt, ugyanis például a Beszterce megyei Sajóudvarhely község állatpiacával szemben senkinek sincs kifogása, bár az is ugyanilyen feltételek között működik.

Törvénybéli hiányosságokkal magyarázza a kialakult helyzetet Kincses Sándor, a Maros Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság új vezetője. Eddig az országos hatóság 2010. évi 16-os számú rendelete alapján működtek az állatvásárok, de az idén nyáron egy fővárosi ellenőrzés nyomán derült ki, hogy az önkormányzatok nem működtethetnek piacot, mert az kereskedelmi tevékenységnek minősül, és azt a pénzügyi hatóságok sem engedélyezik. Ezért kell vállalkozást indítani a polgármesteri hivatal mellett, vagy egy vállalkozóra bízni a piac további működtetését. Így Kincses elődje a nyáron kénytelen volt nyolc vidéki piac működési engedélyét felfüggeszteni. Az igazgató kifejtette: ígéretet kaptak, hogy az országos hatóság szakemberei törvénymódosítást kezdeményeznek a helyzet orvoslása érdekében. Ez azonban hosszadalmas, addig is ő kénytelen betartatni a törvényt.

Balavásáron maradt a piac

A nyáron még működő kilenc barompiacból csak a balavásárit nem zárták be. Itt ugyanis az önkormányzat jó néhány éve egy segesvári cégnek adta át a helyi piac működtetésének jogát. Az illető vállalkozó korszerűsítéseket végzett, kereskedelmi egységeket vonzott a piactérre, köztük egy hétköznap is működő építőanyag-lerakatot. A község csak nyert ezzel a lépéssel – mondta el lapunknak Sagyebó István polgármester, aki szerint jelenleg kétszeresét kapják bérként annak az összegnek, amit néhány éve ők tudtak bevételezni a piacon. Az is igaz, hogy még volna fejleszteni való a vásártéren, de a lényeg az, hogy a lakosság elégedett, és van értékesítési és beszerzési lehetősége. A községben hetente kedden állat-, pénteken vegyes piac működik, évente pedig nyolc, több évszázados hagyománnyal rendelkező országos vásárt tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát
2025. július 01., kedd

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek

Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek