
Fotó: Boda L. Gergely
A tíz kilométeres útszakaszt júliusig újítanák fel több mint tízmillió lejből, erről kedden egyeztetettek a Maros és a Hargita megyei tanácsok elnökei.
2016. szeptember 13., 17:102016. szeptember 13., 17:10
A két megyei önkormányzat vezetői kedden a Maros és Hargita megyét összekötő, nagyon leromlott állapotú úton találkoztak. Péter Ferenc és Borboly Csaba az eseményen leszögezte, nem zsákutcát építenek, hanem közös erővel kapcsolják össze a két megyét.
Több mint huszonöt éve várják az emberek, hogy járható legyen ez az útszakasz – mutatott rá kedden Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán. Jelenleg jó háromnegyed órába telik Bözödről eljutni Erdőszentgyörgyre, aszfaltúton pedig alig tíz percbe kerül majd – magyarázta az elöljáró. Most mindössze egy autóbuszjárat halad át a falun, délelőtt jön Székelykeresztúrról, megy Marosvásárhelyre, délután fordul is vissza. A bözödiek ezzel a busszal járnak dolgozni, orvoshoz, gyógyszertárba, vagy ügyes-bajos dolgaikat intézni Erdőszentgyörgyre, illetve Marosvásárhelyre. Az iskolásokat iskolabusszal szállítják.
Megközelíthetőbbé válik Etéd is
Aki Marosvásárhelyről Etédére szeretne látogatni, annak Segesváron keresztül, Székelykeresztúron át kell haladnia, de miután elkészül az út Bözöd és Etéd között, akkor mindössze 50 kilométert kell autóznia a marosi megyeszékhelyről – hívta fel a figyelmet Szőcs László, Etéd polgármestere. Többnyire elkerülték a buszok a községet a rossz út miatt, és noha a turizmus számára így is vonzó a régió, most még több látogatóra számítanak az ott élők.
Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.
A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.
Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.
Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.
Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.
A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.
Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
szóljon hozzá!