
Fotó: Tar András
Felavatták a művelődés megújult hajlékát Erdőszentgyörgyön. Az épület belsejének egy része ezután lesz korszerűsítve.
2016. július 25., 17:502016. július 25., 17:50
2016. július 26., 12:172016. július 26., 12:17
Mintegy háromszáz érdeklődő volt jelen a vasárnapi esti avató ünnepségen, ahol Csibi Attila Zoltán polgármester elmondta: sikerült egy méltó termet átadni az erdőszentgyörgyieknek, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is ilyen sokan töltik meg azt.
A megnyitót a MaRó című jó hangulatú előadás követte, amely az erdélyi román–magyar együttélés furcsaságait, jellegzetességeit, az előítéleteket és megszokásokat pellengérezik ki magyar és román színészek előadásában, érzékeny kérdéseket érintve vagy épp hahotára késztetve a közönséget.
A szentgyörgyi művelődési otthon felújítását idén március végén kezdték el, erre a beruházásra 450 ezer lejt különített el a városvezetés a helyi költségvetésből. A munkálatokat féltucatnyinál több cég végezte, és úgy ütemezték be a fázisokat, hogy ne zavarják egymást. A polgármester szerint ez azért volt ésszerűbb megoldás, mert így jól haladtak, míg ha egyetlen cég vállalja, a kivitelezés elhúzódik.
Három hónap alatt megjavították a tetőzetet, amely új burkolóanyagot és esővízcsatornát kapott, nyílászárókat cseréltek, új világítótesteket és villanyvezetékeket szereltek, az otthon külseje teljesen, belseje részlegesen fel van javítva, ugyanígy a padlózat és a színpad is. Az épület nagytermét teljesen felújították, új székeket és függönyöket szereztek be, az erkélyen csupán a padlózatcsere maradt hátra, itt rögzített színházi székeket helyeznek el. Természetesen az előteret, öltözőket és mosdókat is korszerűsítették.
Csibi Attila szerint egy ekkora beruházáshoz kevés pénzük és idejük volt, de egy jó csapat vitte végbe, és sok ember szíve-lelke van benne. A napokban a városháza összes alkalmazottja félretette a munkáját, és egy jó hangulatú akció során ők maguk végezték el az avatás előtti nagytakarítást az épületben.
Ezzel nincs vége a beruházásnak, hiszen az épület egy része csak ezután kerül sorra. A polgármestertől megtudtuk: a következő egy-két év alatt a volt mozitermet négyszáz férőhelyesre szeretnék bővíteni, hogy ott mindenféle rendezvény helyet kaphasson, a nagyterem pedig megmaradjon előadásokra, hisz a jövőben színházakat szeretnének meghívni.
Az épület konyháját is korszerűsítik, és ez nemcsak az itteni rendezvényeken lesz használható, hanem az iskolák, óvodák és kórház étkeztetési szükségleteit is ez oldja majd meg a jövőben, és a lakosság is napi menüt vásárolhat innen.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.
Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.
Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.
szóljon hozzá!