Hamarosan befejezik a karácsonyi díszvilágítás elemeinek felszerelését Szovátán. Az utcai villanyoszlopokra karácsonyi díszek, míg a vezetékekre néhol lámpasorok és égőfüggönyök kerülnek.
2013. december 02., 12:582013. december 02., 12:58
2013. december 02., 12:582013. december 02., 12:58
Újabb fenyőt állítanak a városközpontban is, a Polgármesteri Hivatal kertjében, de ezt csak közvetlenül karácsony előtt – tudtuk meg Hegyi Mihály alpolgármestertől, aki hozzátette, idén nem vásároltak új díszeket, az előző években beszerzetteket használták fel. A fürdőtelepen, a Petőfi parkban egyébként már a múlt héten kivilágították a fenyőfát.
A napokban kereskedelmi egységek, intézmények homlokzatán is megjelentek a díszek, lámpasorok városszerte. Bár méltányolják, az ünnepi díszvilágítás felszerelését egyesek mégis túl korainak tartják. A karácsony lassan a díszé, a kereskedelemé lesz, eltűnik belőle a gyermekkori ünnepek varázsa, amikor a család együtt díszítette a karácsonyfát és a gyerekek örülni tudtak minden csekély ajándéknak – jegyezte meg egyik lakos a városközpontban.
Nyárádszeredában két héten belül szerelik fel, és helyezik üzembe a díszvilágítást – mondta el megkeresésünkre Keresztesi Barna alpolgármester.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!