
Fotó: Haáz Vince
A napokban ellenőrzi a tanintézeteket a népegészségügyi igazgatóság, és az Egyesülés lakótelepi 8-as iskola vezetősége reméli, hogy az alárendeltségébe tartozó besei tanintézet is megkapja ezúttal a végleges egészségügyi engedélyt. Tudniillik a besei iskola volt az egyetlen tanintézmény Marosvásárhelyen, amely eddig nem rendelkezett folyóvízzel és benti illemhellyel. Szeptember 15-től a besei gyerekeknek sem kell az udvaron lévő vécét használniuk.
2014. szeptember 11., 12:532014. szeptember 11., 12:53
A Remeteszeg utca besei részén takaros sárga épület ad otthont a 19-es számú általános iskolának és a 12-es óvodának. Az épületet a marosvásárhelyi önkormányzat építtette 2000-ben, korábban a református templom biztosította az oktatáshoz szükséges épületet.
Csak a vécé hiányzott
A besei iskola az Egyesülés lakótelepen található 8-as iskolához tartozik, amelyik újabban Alexandru Ioan Cuza nevét vette fel. Tóth Imola aligazgató elmondta: a 19-es iskola nagyon szép, jó állapotban van, egyedül az illemhelyekkel voltak gondok. „Megvoltak az illemhelyek számára kialakított helyiségek, de nem volt ivóvízvezeték, és a csatornázási rendszer sem volt megoldva. Emiatt kellett a gyerekeknek és a tanügyi kádereknek a kinti mellékhelyiségeket használniuk” – számolt be a korábbi állapotokról az aligazgatónő, akitől azt is megtudtuk: a Remeteszeg utcát (ennek a végén található a Bese nevű település) csupán két éve aszfaltozták le. Az előző években a gyerekek otthonról vitték az ivóvizet, vizet pedig az iskola mellett található kútból pumpával emelték fel, de az csupán kézmosásra volt alkalmas, mert az iskola mögötti dombon egy temető található, tudjuk meg az utóbbi „apró” részletet a helyszínen.
Csak a gyerekekre gondoltak?
„Bevezették-e már a vizet?” – kíváncsiskodik az iskola mellett lakó idős asszony, amikor Ráduly Lucreţia, a tanintézet takarítónője kinyitja nekünk az iskola épületét. „Be-be, gyere nézd meg, hogy milyen fürdőszobánk van. Ideje is volt már!” – hangzik a válasz. A földszinti a kis helyiségben két gyerekvécé látványa fogad, az első emeleten pedig már nagyobbak, az iskolásoknak. Az egyedüli szembetűnő dolog a személyzet számára kialakított mellékhelyiségek hiánya, ezért valószínűleg ők is az első emeletei helyiségeket használják majd. Ezekkel az a további gond, hogy a két vécét elválasztó műanyagelemek olyan alacsonyak, hogy egy felnőtt csak lehajolva tud bejutni, és a magasabb fiúk (akik között akad, aki tizenhárom évesen a harmadik osztályba jár) könnyen átláthatnak a másik helyiségbe. „Nehéz volt. Az óvodásokat mindig kísérni kellett az udvarra”, mondta szűkszavúan Rádulyné, majd megmutatta a mostantól használatlanul álló mellékhelyiségeket.
Kifogásolják a rövid programot
Amikor a főúton lakó Nagy családnál is örvendtek a hírnek, de elmondták, hogy mind a három unokájukat a 8-as iskolába íratták. Egyikük már nyolcadikos, a másik kettő most kezdi az előkészítőt. Szerintük ugyanis a besei iskolában nem készítik fel kellőképpen a gyerekeket, és azt sem értik, hogy miért olyan rövid a program, hiszen a gyerekek reggel esznek, és szinte utána már mennek is haza, és ha kérdezik őket, hogy mit csináltak, csak azt mondják, hogy rajzoltak.
Csak ideiglenes személyzetre számíthatnak
A besei tanintézetbe 80 óvodás és kisiskolás jár. A tanulógárdát nagyrészt a Besében található roma közösség gyerekei teszik ki. Kérdésünkre, hogy hogyan volt lehetséges az, hogy egy tanintézmény benti illemhely nélkül működjön, Tóth Imola kifejtette: „Ez az iskola szükségként működik. Egyszerűen a környék megköveteli”. Az iskolában egy román és egy magyar vegyes korosztályú óvodai csoport van, továbbá egy román- és két magyar tannyelvű összevont osztály, de sajnos nem lehet a tanügyi káderek állandóságára számítani, ugyanis arra hivatkoznak, hogy a gyerekekkel nehéz dolgozni és eredményeket elérni. Az aligazgatónő szerint nagy dolog az illemhelyek beszerelése, ugyanis lesz olyan gyerek, aki először fog angolvécével találkozni. Ezek idéntől való beüzemelése pedig azzal jár, hogy a személyzet fokozottabban oda kell figyeljen a tisztaságra és a fürdőszobai felszerelések épségére. „Valószínűleg idén végleges egészségügyi engedélyt kapunk. Eddig évről-évre hosszabbították, reméljük, a jövőben nem lesznek hasonló gondjaink” – nyilatkozta Tóth Imola.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!