Fókuszpontban a felsősök

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az óvodások és kisiskolások után az 5-8 osztályosoké a pálya, ugyanis a 2014-es év a külhoni magyar felsősök éve. A program erdélyi körútja zajlik a napokban, amely során csütörtökön Marosvásárhelyre is ellátogattak a szervezők, és a Bolyai Farkas Gimnázium diákjainak tartottak interaktív foglalkozást.

Becze Dalma

2014. március 20., 17:012014. március 20., 17:01

2014. március 20., 17:212014. március 20., 17:21

A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság programjának felelősei a Kárpát-medencei körútjuk során 35 helyszínen jártak. Marosvásárhelyen a Bolyai Gimnázium hetedikeseinek és nyolcadikosainak tartottak pályaorientációs tréninget. „Az elmúlt évben a külhoni magyar kisiskolásokkal, azelőtt pedig az óvodásokkal foglalkoztunk, idén azonban a felsősökre fektetjük a hangsúlyt. Célunk a tehetséggondozás, továbbá szeretnénk megszólítani a magyar szülőket, és még vonzóbbá tenni a magyar oktatást. A tréningek során igyekszünk felhívni a gyerekek figyelmét tudatosságra, és a kiscsoportokban való foglalkoztatás lehetőséget ad arra, hogy megnyíljanak és elmondják véleményüket” – mondta Hajnal Virág, a program munkatársa.

A tréningen gazdasági kérdésekkel is foglalkoztak, a gyerekek megismerkedtek a költségvetés fogalmával, amit már otthonukban is gyakorlatba ültethetnek. Minél hamarabb meg kell tudniuk, hogy miben jók, és hogy ezek a tulajdonságok segítenek-e arra a pályára készülni, amit a gyerek szeretne. Fontos, hogy kialakuljon a hivatástudatuk ahhoz, hogy sikeres felnőtt legyen belőlük.

Az idei programban az osztályfőnökök számára is tartogatnak lehetőségeket: pályázatot hirdettek meg a felsős diákok osztályfőnökeinek, amelynek a határideje március 31. Egy továbbképzőn vehetnek részt a pedagógusok, Kárpát-medencéből mintegy száz osztályfőnököt várnak. Részletek a www.felsosokeve.hu honlapon olvashatók.

A következő hat hétben egy játék vár a külhoni felsősökre, útvonaltervezés lesz a feladatuk. Hétfőtől mentortanárok regisztrálhatnak a www.mienkavaros.hu oldalon, és húsz fős csapatokkal versenyezhetnek. Hetente lesznek feladatok a település történetével, irodalmával, gazdaságával és földrajzával kapcsolatosan, de a diákok kedvenc helyeiket is bemutathatják majd. Az első hat csapat abban a nyereményben részesül, hogy bejárhatja egy másik nyertes csapat túraútvonalát.

A bolyais diákokat is megkérdeztük, hogy érezték magukat a tréningen, és mi maradt meg nekik. A hetedikes Kentelki Mártonnak nagyon tetszett a foglalkozás. „Voltak érdekes játékok, amelyek arra tanítottak, hogy hogyan gazdálkodjunk a pénzzel, az különösen tetszett. Amit tanultam a képzésből az, hogy ismerjem meg magam, és készüljek fel előre az életre, és már most gondolkodjak azon, hogy milyen egyetemet, illetve foglalkozást választok a későbbiekben. Én sportriporter szeretnék lenni” – jelentette ki a diák. Boga Balázs most nyolcadik osztályos, azonban a tréning őt is elgondolkoztatta. „Játékosan vezettek rá arra, hogy milyen pályákat választhatunk, például volt egy olyan játék, amely során egy banknak, gyárnak vagy egy állatkertnek a tervét kellet elkészíteni. Mi a bankkal foglalkoztunk, nekem az is tetszett a legjobban. Fontos, hogy jól válasszunk szakmát, és hogy hatékonyak legyünk ebben, ezért én szívsebész szeretnék lenni” – mondta a nyolcadikos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés