Több mint másfél ezer Maros megyei magyar szülő adta le a kérvényt, amelyben gyermeke felvételét kéri az előkészítő osztályba. A felmérések szerint sokkal több diáknak kellene beiratkoznia, mint ahány kérvény érkezett, azonban folyamat végéig változhat a helyzet. Az első forduló után kétszáz diáknak kell újrairatkoznia.
2014. március 23., 10:322014. március 23., 10:32
2014. március 23., 11:142014. március 23., 11:14
Március közepéig adhatták le a szülők a beiratozási kérelmeket, ekkor országszerte 172.664 gyermek előkészítő osztályba való íratását kérték. Maros megyében 4737 kérés jutott el a tanintézetekhez, amelyekben 1647 magyar, 122 német és 2968 román nemzetiségű gyermek felvételét kérték. Az iratkozás lejártával megkezdődött az adatok feldolgozása, elsősorban azokat a diákokat osztották be, akik a körzetüknek megfelelő iskolába kértek felvételt. Ezt követően azokat a kérelmeket bírálták el, amelyekben a szülők nem a körzeti tanintézetbe íratták a gyermeküket. Ez utóbbi esetben, azokat a gyerekeket, akik helyhiány miatt nem jutottak be, újraosztották a körzetüknek megfelelő iskolákba, ezzel zárult az első forduló.
A magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől, Fejes Rékától megtudtuk, a felmérések szerint összesen 2123 magyar gyereknek kellene kezdeni ősztől az előkészítőt. Ezekből, mint említettük, 1647-en adták le a beiratkozási kérvényt, és az első forduló végén 1470 magyar diák kapott helyet, és jelenleg 653 elemi iskolát kezdő gyerek nincs beírva valamely tanintézetbe. A tanfelügyelő arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek közül lesznek olyanok is, akik egyenesen első osztályba iratkoznak, ugyanis a törvény megengedi, hogy azok, akik szeptemberig betöltik a 7 évet, az első osztállyal kezdjék az elemit.
A második fordulóban azoknak van lehetőségük iratkozni, akik az első forduló során nem jutottak be valamely tanintézetbe, vagy egyáltalán nem vettek részt az első fordulóban. A kérvényeket március 25-től kezdődően április 4-ig lehet leadni az iskolák titkárságán hétköznap 8–20 óra között, szombaton pedig 8–13 óra között.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!