
Fotó: Haáz Vince
Az új év – és az új tanügyi törvény – új vezetőket is hozott a Bolyai Farkas Gimnázium élére. Január 9-től Bálint István – aki közel két évtizedig vezette a tanintézetet – helyett Mátéfi István tölti be az igazgatói tisztséget, Horváth Gabriella helyén pedig Hajdú Zoltán ül az aligazgatói székben. A két új vezető hosszú évek óta tanít a város egyik legnevesebb magyar oktatási intézményében, és elmondásuk szerint jól tudnak együttműködni, ezért is pályázták meg együtt az állásokat.
2017. január 17., 16:092017. január 17., 16:09
Miután megtudták, hogy versenyvizsgázhatnak a tisztségekért, és kiderült, hogy a régi iskolavezetők nem akarják tovább vezetni a Bolyait, Mátéfi István és Hajdú Zoltán fontosnak tartották, hogy a tanári karral is megbeszéljék szándékukat. Ők ugyanis nem újonnan kerültek az iskolába, több éve tanítanak ott. Mátéfi István matematika szakos tanár a marosvásárhelyi Traian Vuia Szakközépiskolában kezdte pályafutását, 1995-ben került a Bolyai Farkas Gimnáziumba. 2002-től a matematika tanszék katedrafőnöke, és már akkor bekerült az iskola vezetőtanácsába. Több éven keresztül ő felelt a tanárok továbbképzéséért is, innen adódik, hogy tavaly ősszel megpályázta az igazgatói tisztséget – magyarázta lapunknak Mátéfi István. A vezetés átvétele zökkenőmentes volt, továbbra is jó kapcsolatban maradtak a régi igazgatóval, aligazgatóval – tette hozzá az új iskolavezető.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy huszonegyedik századi iskolához méltó feltételeket teremtsünk, mert lemaradásokat észleltünk, nincs megfelelő infrastruktúra. Az osztálytermek ugyanúgy vannak felszerelve, mint évtizedekkel ezelőtt, hiányoznak a videoprojektorok, mágneses táblák. Volt, hogy az osztálytermeket nem lehetett használni kivetítésre például a sötétítés hiánya miatt, sokszor tehát a modern oktatási eszközöket nem tudták igénybe venni a tanárok. Ha tehát a fejlesztéseket felhasználják a tanárok, még jobb eredményeket érhetnek el a diákokkal” – részletezte Mátéfi. A téli vakációban ugyanis már felújítottak hét kilencedikes osztálytermet a szülői bizottság nagymértékű anyagi támogatásával, ezekben bútorzatot cseréltek, mágneses táblával szerelték fel, festettek, padlót csiszoltak, lakkoztak. További nyolcra pedig megvan az anyagi keret – egy része saját költségből, másik része versenyekből szerzett pénz –, a közeljövőben tervezik felújítani ezeket is – tette hozzá az igazgató. Továbbá fejleszteni szeretnék az iskola kapcsolatrendszerét, például a honlapot, amely eléggé elavult, lehetőséget teremtve a jobb kommunikációra a szülőkkel, diákokkal, sajtóval.
Pályázatokban is gondolkodnak az új vezetők, hiszen a legnagyobb nehézséget a beruházásokhoz szükséges anyagi források hiánya jelenti. Főként a polgármesteri hivatal és a megyei tanács által meghirdetett pályázatok jöhetnek számításba, ha iskolaként pályáznak – mondta el Hajdú Zoltán aligazgató, aki időközben csatlakozott a beszélgetésünkhöz. Ő tizenegy éve tanít történelmet az iskolában, azelőtt három másik marosvásárhelyi tanintézetben dolgozott. „A szülői bizottságnak van egy alapítványa, amelynek segítségével lehet pályázni, de tervben van egy másik egyesület vagy alapítvány létrehozása is itt, az iskolában, amelyet a tanárok, vezetők és diákok vehetnek igénybe pályázatírás céljából” – magyarázta az aligazgató. Szerinte az iskola legfontosabb prioritása az oktatás fejlesztése kell legyen, de ma ezt nem lehet úgy fejleszteni, hogy közben az infrastruktúra nagyon huszadik századi, elavult.
A Bolyai Farkas Gimnázium mintegy 1100 tanulót és közel száz tanárt tömörít, nem egyszerű biztosítani a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a tanárok jó körülmények között taníthassanak, a diákok pedig jó körülmények között tanulhassanak – magyarázta Hajdú Zoltán, amellyel Mátéfi István is egyetért: „A Bolyai elit iskolának számít, ezért óriási kihívás eleget tenni a magas szintű követelményrendszernek, sőt itt zajlik Maros megye magyar nyelvű rendezvényeinek a zöme is. Én reál szakos tanárként szeretem a kihívásokat, ezért is sikerült elérni a diákokkal, hogy megyeszinten a legjobbak lettek, sőt nemzetközi szintre is eljutottak” – büszkélkedett a matematikát oktató igazgató.
A beiskolázási tervet már leadták, és változásnak számít a tavalyhoz képest az, hogy idén ősszel eggyel több informatika osztályt indítanak kilencediktől, illetve eggyel kevesebb természettudományt. Nem azért, mert nincs akkora érdeklődés az utóbbi iránt, hanem mert a piacot figyelembe véve nagyobb szükség van az informatika oktatásra – magyarázták lapunknak az iskolavezetők. „A megyében mindössze két informatika osztály volt a Bolyaiban, egy fél osztály Szászrégenben és egy fél Segesváron, és erre a szakra van a legnagyobb igény, holott ebből van a legkevesebb” – indokolta meg a vezetőség döntését Hajdú Zoltán. Jelenleg összesen kilenc osztály van a felkészítő osztály és a nyolcadik közötti évfolyamokon, illetve huszonnyolc osztály a gimnáziumban, ebből húsz reál szakos, nyolc pedig társadalomtudomány szakirányú.
Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.
Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.
Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.
Az EDDA Művek legendás dalaira épülő rockmusical, A Kör május 16-án Marosvásárhelyen is megtekinthető lesz a Simon László Sportcsarnokban, ráadásul ingyenesen, csak helyjegyet kell váltani.
A marosvásárhelyi vegyipari kombinát 858 alkalmazottjának kell átvennie a felmondási értesítését szerdán és csütörtökön. Kaptak ugyan tíz nap haladékot, de nem reménykednek.
Temes megye után országszinten csak Maros megyében van két, 30 ezer literes tartálykocsi, amivel ivóvizet tudnak biztosítani szükség esetén a lakosságnak. Az elsőt Marosvásárhelytől kapta a tűzoltóság, a másodikat szerdán délután a megyei tanácstól.
A Marosvásárhelyi Sportegyesület (MSE) sportközössége is gyászolja tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársát, Fülöp Miklóst.
Kilencvenegyezer lakosnak lesz minőségi ivóvize és részben csatornahálózata két éven belül, miután megvalósul az Aquaserv vízszolgáltató 186 millió eurós nagyberuházása. Maros megye mellett Hargita megye egyik városát is érinti a fejlesztés.
Befogta a néhány napja állított csapda azt a fiatal hím medvét, amely a közelmúltban többször is feltűnt Marosvásárhelyen a Somostető környékén, az állatkert közelében.
Baleset történt a Százkézd községhez tartozó Zoltán településen, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók és a mentősök.
szóljon hozzá!