
Fotó: Gligor Róbert László
Kényszerűségből elmaradt falunapjaik helyett alkalmat kerestek maguknak a szórakozásra a koronkaiak: Anna-napi bál címmel szerveztek mulatságot.
2014. július 27., 13:392014. július 27., 13:39
Nem nézték tétlenül és tehetetlenül a koronkai magyarok, hogy Daniel Cheșa tanácsos ügyködése folytán az önkormányzat kénytelen volt lemondani a falunapot, és a lakosság szórakozás nélkül maradt. Falunap helyett faluünnepséget szerveztek szombaton délutánra. Magánterületen, magánkezdeményezésre, amelyhez nincs köze az önkormányzatnak. A rendezvényt a pedagógusok vezette helyi óvodások és kisiskolások műsora nyitotta meg: volt néptánc, gitárszóra énekeltek, a református kántor furulyacsoportja is fellépett, mókás színdarabot is előadtak, majd minden gyerekhez szólt a Tamacisza társulat Ugra-bugra ákom-bákom című műsora a Kozsik házaspár előadásában. Aztán a marosszentgyörgyi Öregfenyők néptáncosai mutatták meg, hogy „öregember nem vénember”, de a szentgericei Gyöngyösbokréta is bemutatta az egyedi üveges táncait, azt is megtudtuk, hogy miért nem esik le fejükről a borral töltött üveg. Szólt a magyar népdal, pörögtek a szoknyák, forogtak a bokrétás leányok – minden koronkai magyar elfeledte, mekkora arculcsapást szántak nekik valakik nemrégiben. A kora esti eső ugyan belezavart a programba, elmaradt a nóta- és operettműsor, a koncertek, de a helyiek mégis úgy érezték: nem maradtak magukra.
„A helyzet is megkövetelte”
A falunapok körülötti vita kapcsán helyzetben néhány koronkai magyar család összefogott, mert úgy érezte, most ezt kell tenniük. Máskor is szerveztek már műsort a közösségben, most is megtették. „A közösség már nagyon várta a falunapokat, a gyerekek is készültek megmutatni, mit tanultak, az idősek is ki szeretnének mozdulni a szürke hétköznapokból, a fiatal családok nem mentek el nyaralni, hogy itthon lehessenek a falunapokon – így a helyzet is megkövetelte, hogy ne maradjon el a faluünnepség” – mondta csendesen, de emelt fejjel az egyik szervező, Székely Erika. Az őket nemrég ért pofoncsapás összefogásra késztette a koronkaiakat, nagyon sokan felsorakoztak a a kezdeményezés mellett, hogy az önkormányzat nélkül is ünnepséget szervezzenek: egyesek a falut járták be és a lakossági adományokból főztek, mások a kölcsönkapott asztalokat, padokat szállították, de más közösségekben is segítőkre találtak: Marosvásárhelytől Kiskendig és Nyárászeredáig akadtak, akik a hangosításban, színpadbeszerzésben voltak a koronkaiak segítségére – mindenki önzetlenül, önkéntesen, ingyen dolgozott, ugyanígy érkeztek a fellépők is. „Nem volt tisztességes, hanem alattomos, ahogyan egyetlen ember leállított egy egész falut, egy olyan eseményt, amely az egyik legfontosabb itt helyben: emberek találkoznak egymással , közös élmények születnek” – véli Székely Erika, aki szerint nagyon jó a kapcsolatuk a helyi románokkal, senkit ki nem zárnak a rendezvényekről, „de legyünk korrektek”. Minden kárban van haszon: ez esetben az ügy összekovácsolta a koronkaiakat.
„Szükségünk van egymásra”
A nézők sorában magánemberként ott ült Takács Olga polgármester is, aki elmondta: nagyon fontosnak érzik, hogy egész évi munka mellett a lakosság odafigyel arra, hogy egy-két napot lazítson, elfelejtse a gondokat, találkozzanak egymással – ezt veszítették el, amikor kénytelenek voltak lemondani a falunap szervezéséről. Idén tíz éve vált le Koronka Jedd községről és lett önálló, fejlődő közösség. Most itt lett volna az alkalom, hogy egy kis elismerésben részesítsék azokat, akik tíz évvel ezelőtt ezt kezdeményezték. Ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a kudarc kapcsán összefogjon a közösség: most érezhette meg igazán minden koronkai magyar, hogy megmaradásukért szükségük van egymásra.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!