Fotó: Boda L. Gergely
Széles körű segélyakció indult a kárt szenvedett nagyernyei kisgyerekes család megsegítésére. A hétfői és keddi nap sorsdöntő volt a hatékonyság szempontjából.
2016. november 22., 16:532016. november 22., 16:53
A nagyernyei képviselő-testület hétfőn megszavazta a lehetséges legnagyobb segélyt a Szombati család részére. „Ilyen esetekben a polgármesteri hivatal legtöbb kétezer lejt adhat segélyként a károsultaknak, nos a helyi tanács ezt a »legtöbbet« szavazta meg” – tájékoztatott Jánosi Ferenc polgármester, hozzátéve, nem is ez a legfontosabb, hanem az emberek segíteni akarása. Felhívták a hivatalt kereskedelmi társaságok, helyi és megyei cégek, amelyeknek a vezetői, képviselői felajánlották, hogy építőanyaggal, gépekkel, munkaerővel segítik a lakás újjáépítését. A három történelmi magyar egyház is részt vállalt a segítésben. Képviselőik egymás között elosztották a falut és bejárták a lakásokat, adományt gyűjtve – a családok zöme 50 és 100 lej között adakozott. Egyelőre arról, hogy mennyi is gyűlt össze nem érdemes beszélni, mert az adományok folyamatosan érkeznek még.
A Rádió Gaga szerkesztője, Kakasi Mihály kedd délelőttre időzítette az élő adást, amelyben a segítségnyújtásról beszélt. Egy rövid adásszünetben sikerült beszélnünk vele, s örömmel mondta el, hogy a vártnál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Sokan voltak olyan vállalkozók, akik a felépülő ház minden ablakának beüvegezését, cserepet, a ház belső terének kifestéséhez szükséges festéket, a szigeteléshez szükséges anyagot ajánlották fel. „Ami egyelőre nincs, az a faanyag és a tégla – a polgármesteri hivatalhoz ilyen ajánlatok is érkeztek –, más minden összegyűlt ahhoz, hogy a lakást újjáépítsék” – mondta el lapunknak Kakasi.
„Szívszorító volt látni reggel hat és hét között, hogy jöttek emberek, akik jól láthatóan munkaruhában – kezeslábasban – voltak, beadták az egy-kétszáz lejt, s azzal már rohantak is tovább a munkahelyükre, hogy el ne késsenek” – mesélte a műsorvezető, akitől megtudtuk, kora délután egyig 24 090 lej, 425 euró és 5000 forint gyűlt össze. Reméljük, az összefogás következményeként az idei karácsonyt már az új lakásukban tölthetik Szombatiék.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
szóljon hozzá!