
Fotó: Boda L. Gergely
Kevés idő jut a diákokkal való egyéni foglalkozásra – mondják az iskolapszichológusok –, pedig ezt igénylik leginkább a tanárok és maguk a tanulók is. Maros megyében összesen 64 iskolapszichológus dolgozik, sok esetben egy szakemberre több mint ezer diák jut.
2014. október 03., 12:442014. október 03., 12:44
A tanügyi törvény szerint egy iskolapszichológusnak legkevesebb 800 tanulóval kell foglalkoznia, ami önmagában is megnehezíti a munkát. Ehhez képest a megyében 1344 diák jut egy pszichológusra, ha figyelembe vesszük, hogy 86 ezren kezdték el a tanévet. A szakemberek ennek ellenére számos programot szerveznek számukra, előadásokat, interaktív tevékenységeket, prevenciós programokat tartanak, azonban háttérbe szorul az egyéni beszélgetés, pedig nagy igény lenne erre.
Háttérbe szorul az egyéni beszélgetés
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium iskolapszichológusától, Csiszér Zsuzsától megtudtuk, a tanárok is egyre gyakrabban fordulnak azzal a kérdéssel a szakemberhez, hogy személyes beszélgetést folytasson a diákokkal. „Nehéz beosztani egy olyan munkát, ami eleve nincs nagyon pontosan körülhatárolva. Érzelmi vagy tanulási problémákkal küszködő gyerekekkel egyénileg foglalkozni, és különböző prevenciós programokat szervezni egy időben nem egyszerű. Ezt igyekszik a pszichológus a lehető legjobban összeegyeztetni, de mindig marad egy olyan érzés, hogy nem fejeztük be a munkánkat. A prevenciós programok mellett többféle fejlesztő foglalkozást is szervezünk, ezek során ismerhetek meg olyan tanulókat, akikkel esetleg személyesen kellene beszélgetni, de a tanárok is gyakran tesznek javaslatokat, és a gyerekek is jönnek maguktól. Ennek persze az a hátránya, hogy nem lehet annyi gyerekkel foglalkozni. Próbálok megoldásokat találni, például akinek kevésbé van szüksége a beszélgetésre, ritkábban jön, vagy az egy órából csak felet foglalkozom vele. Az sem megoldás, hogy időpontot adok pár hétre rá, mert akkorra már nem lesz aktuális a probléma, amivel hozzám fordult a diák” – mondta a pszichológus.
Előkészítősöktől végzősökig
A szakemberre 1200 diák van bízva, így mindig azokat részesíti előnyben, akik megkeresik. „Szeptemberben még nincs olyan nagy mozgás az egyéni beszélgetések terén, de van egy periódus, amikor a diákokra nehezedő nyomás kiüt, és akkor nagyon sokan jönnének. Bizonyos esetekben az osztályfőnökök is besegítenek, átbeszélik a gyerekekkel a problémákat, de van amikor kíváncsiak az én véleményemre is. Volt olyan eset, hogy a tanár elvárta, hogy járjon egyéni beszélgetésre, de a diák nem akart. Ilyenkor az az elv érvényesül nálam, hogy egyszer el kell jönnie, s ha utána nem szeretne járni többet, az ő döntése” – magyarázta a szakember.
Előkészítő osztályostól kezdve középiskolás végzősig mindenkivel foglalkozik Csiszér Zsuzsa. Elmondása szerint leginkább a középiskolások fordulnak hozzá, de a kisebbeknél is lenne feladat bőven. „Az elemiseknél sokkal hatékonyabb az egyéni terápia, ha a szülőkkel és a tanító nénivel közösen vesznek részt a foglalkozáson. Ebben a korcsoportban is lehetne még több csoportos foglalkozást tartani, csak nem mindig jut idő rá” – jelentette ki a pszichológus.
Szakosodás nyújthatna megoldást
Nem csak hogy sok gyerekre kell odafigyelnie a szakembernek, a panaszok jellege és a korosztály is nagyon különbözik. Egyrészt sokat segítené a szakemberek munkáját, ha kevesebb gyerekre kellene kiterjedjen a figyelmük, másrészt valamilyen szakosodási lehetőség nyújtana megoldást. „Jó lenne, ha megengednék, hogy csak egy bizonyos korosztállyal foglalkozzunk. Nehéz áthangolódni az első osztállyal tartott foglalkozás után mondjuk a tizenkettedikeseket érintő problémákra. Persze nem biztos, hogy mindenkinek beválna ez a munkamódszer, de több időnk jutna az egyéni beszélgetésekre” – hangsúlyozta a szakember.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!