
Fotó: Nyulas Piroska
Nem elég véleményt nyilvánítani, cselekedni kell – hangzott el az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján Nyárádszeredában. Nyárádremetén csaknem negyven diák közreműködésével emlékeztek, míg Petőfi lantjával és kardjával ünnepeltek Mezőkölpényben. Csíkfalva községben négy helyszínen is koszorúztak.
Nyárádszeredában kedden a nemzeti ünnephez kapcsolódó programok már a délelőtt folyamán elkezdődtek: a szeredai temetőben Szász Károly egykori forradalmár-lelkész sírjánál emlékeztek és koszorúztak, az andrásfalvi szőlősben pedig Deák Farkas egykori forradalmár sírjánál.
Délben a főtéren, Deák mellszobránál vette kezdetét a fő ünnepség. A felszólalások sorát Trufán József iskolaigazgató nyitotta meg, hangsúlyozva: 1848. március 15. az a nap, amelyre minden magyar büszke, hiszen a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal, és nem félve a megtorlástól, a legkeményebb fegyverrel, a tiszta szavak erejével indultak harcba.
Szabó Árpád, a Maros Megye Tanácsának alelnöke kiemelte: 1848 megvalósításai örök érvényűek maradtak történelmünkben. Habár a forradalmat leverték, eszméi megmaradtak. Elsősorban a fiatalokhoz szólt Tóth Sándor polgármester is, figyelmeztetve őket: kiváltságos, sajátos a sorsunk. Össze kell fogni, és azután üzenetünket, a tizenkét pontot másoknak is el kell juttatni. Ma nem elég véleményt nyilvánítani, ezt tett is kell kövesse: kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, jogsértést, képviselni kell ügyeinket minden fórumon, a törvényhozástól a nemzetközi szervekig, ki kell harcolni az igazunkat, megtartani azt, amit egyszer már megszereztünk, és megszerezni azt, amit már régen meg kellett volna kapnunk.
Ezt követően a Deák Farkas Általános Iskola diákjai mutatták be zenés-irodalmi műsorukat, majd a szobornál elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Nyárádremetén csaknem negyven diák közreműködésével emlékeztek a szabadságharcra és forradalomra. Az ünnepsorozat szentmisével kezdődött tíz órakor, majd az iskolások előadták műsorukat, végezetül pedig az elöljárók koszorúkat helyeztek el az emlékműveknél.
„Lassan hagyomány lesz Nyárádremetén március 15-e megünneplése. Volt mire építeni, és lassan a gyerekek is megszokják, hogy az ünnepi alkalomhoz ünnepi hozzáállásra van szükségük. Sikerült velük és nekik elmondanunk, és elhitetnünk, hogy tulajdonképpen ez a felhajtás megtiszteltetés a számukra, ezért nem gond verbuválni közreműködőket” – nyilatkozta Nagy Imre magyar szakos tanár.
Záró mozzanatként a falu területén lévő két emlékműnél koszorúztak a helyi önkormányzat munkatársai és az iskola vezetősége. Az immár egy éves turulszobros emlékműnél Magyarországról érkezett vendégek is helyeztek el ünnepi koszorút.
Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A mezőségi falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban az ősi zsoltárt: Térj magadhoz drága Sion, van még néked Istened.
Ezt követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyeskar előadása következett, amely hazafias dalok éneklésével 1848 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban. Eltérően a korábbi hasonló jellegű rendezvényektől, ebben az esztendőben a márciusi eseményekre és hős fiatalokra való megemlékező ünnepségen nem meghívott vendégek léptek fel, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, korhű öltözetben.
Csíkfalva községben négy helyszínen is ünnepeltek kedden a helyiek. Jobbágyfalván, Csíkfalván és Nyárádszentmártonban a hősök emlékműveinél hajtottak fejet, Vadadban pedig az unitárius templomban emlékeztek. Mindenik helyszínen a felnőttek mellett jelen voltak a helyi iskolások is.
Balogh István, a község polgármestere ünnepi beszédében kitért arra, hogy a hazaszeretet nem szentimentalizmus, nem érzelgősség, nem szavak és érzések, hanem felelősségérzet, jövőféltés, jövőépítés. Nem lehet szeretetről beszélni, és közben széthúzást szítani. Nem lehet szabadelvűségről beszélni, és közben megfélemlíteni másokat. 1848 márciusának fiataljai tudták mindezt. Cselekedtek, nehéz, kemény, határozott, de jövőt építő döntéseket hoztak. Radikális, fiatalos, izzó akarattal merték szeretni hazájukat és egymást, rangtól, vallástól, származástól függetlenül, fogalmazott az elöljáró.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
szóljon hozzá!