Érkeznek a tuberkulózis elleni védőoltások

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Maros megyében mintegy öt hétig hiányzott három, csecsemőknek és kisgyerekeknek adandó vakcina: az újszülött osztályokon a tuberkulózis elleni védelmet biztosító BCG-oltásra és a hepatitisz B elleni védőoltásra, a háziorvosi rendelőkben pedig  a hat antigént tartalmazó hexavalens oltóanyagra kellett várni. Utóbbit már adják, a BCG-oltások kedden érkeznek, a hepatitisz B elleni vakcinára azonban még várni kell.

Vass Gyopár

2014. augusztus 19., 12:402014. augusztus 19., 12:40

„Kedden délben 18 ezer adag BCG-oltás érkezik a megyébe, és az érkezést követően elkezdjük ezek a kiosztását az újszülött osztályokon” – tájékoztatott Csíki Zsuzsanna, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság aligazgatója.

„A hepatitisz B elleni oltásokat várjuk, hamarosan meg kell érkezzenek, tudniillik az Egészségügyi Minisztérium egy átirata szerint ezeket még július végén megvásárolták” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy a megyében voltak olyan szülészeti, újszülött osztályok, ahol nem volt kifogyva a két vakcina.

A hatkomponensű hexavalens oltóanyag diftéria, tetanusz, pertussis, hepatitisz B, poliovírus és a hemofiliusz influenza B típusa ellen véd. Csíki Zsuzsannától megtudtuk: egy ideig ez is hiányzott, de az újonnan érkezett oltásokat már kiosztották a háziorvosi rendelőkben.

A közegészségügyi igazgatóság szakemberei biztosítják az érintetteket afelől, hogy az eddig be nem oltott csecsemők védőoltására is sor kerül. A hepatitisz B elleni oltóanyaggal előreláthatóan a háziorvosi rendelőkben, a tuberkulózis ellenivel pedig a szülészeti, újszülött osztályokon fogják beoltani a gyerekeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Lopás és sírgyalázás gyanújával vettek őrizetbe két fiatalt Mezőbándon

Három házkutatást hajtottak végre a rendőrök vasárnap a Maros megyei Mezőbánd községben, egy lopási ügyben folytatott nyomozás részeként. A rendőrök négy gyanúsítottat állítottak elő.

Lopás és sírgyalázás gyanújával vettek őrizetbe két fiatalt Mezőbándon
2025. május 10., szombat

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén

Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén
2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson