Fotó: Boda L. Gergely
Egy nép azt mondta: elég. E Márai versből vett sor jeligéje alatt szervezte meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete október 23. első rendezvényét a megyeközpontban. Emléktáblát avattak csütörtök délután az egykori Lenin (ma Forradalom) utca 8. szám alatti épület falán.
2014. október 23., 20:212014. október 23., 20:21
2014. október 23., 20:512014. október 23., 20:51
Lassan közismertté válik: Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot Erdélyben az ötvenhatos forradalom után. Illő tehát, hogy legalább egy emléktáblával megörökítsük a forradalom áldozatainak, a zsarnokság által meghurcolt szenvedőinek emlékét. Ez a gondolat késztette a megemlékezés idei szervezőit arra, hogy egy emléktáblát leplezzenek le az egykori Lenin, ma Forradalom utca 8-as számú házának falán – mondta el Peti András alpolgármester.
Ebben az épületben volt a mindenkori vártemplomi lelkészek szolgálati lakása, itt lakott a 2005-ben elhunyt Fülöp G. Dénes is, akit a magyarországi forradalommal kapcsolatba hozva 1959-ben ítéltek 11 év börtönre papsága első évében. A külföldi diplomáciai beavatkozásra az akkori román hatalom kénytelen volt amnesztiát hirdetni a politikai elítélteknek, így aztán 1963-ban, négy év börtön és kényszermunka után szabadult.
De ne feledkezzünk meg a megtorló rendszer más marosvásárhelyi lelkész-áldozatairól sem: Varga László 1956 őszén, Budapesten tartózkodva részt vett a magyar forradalom eseményeiben, s hazatérése után sem hallgatta el együttérzését az akkor már levert forradalommal. 1957 márciusában letartóztatták, és a Dobai-per másodrendű vádlottjaként hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szamosújváron, Piteşti-en, Désen raboskodott, 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult. Ugyancsak Marosvásárhelyen élt Csiha Kálmán, Erdély egykori református püspöke is. 1957-ben koncepciós per áldozata lett, 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből hat és fél évig tartották fogva Románia különböző börtöneiben, munkatáboraiban. Szabadulásáig megjárta Románia legrettegettebb börtöneit és internáló táborait – több helyen fordult meg rabként, mint diákkorában iskolásként. Nem sokkal letartóztatása után született meg kislánya, akit csak szabadulása után, hatévesen láthatott először. 1964-ben ő is amnesztiával szabadult. 2007-től a marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.
A ház falára helyezett emléktábla rájuk, de a többi elhurcoltra, Csorvásy Szabó Gyulára, Dénes Dávidra, Fülpösi Jenre, Gráma Jánosra, Horváth Ferencre, Joó Sándorra, Kacsó Tiborra, Kelemen Kálmánra, Kun Zsigmondra, Miklós Istvánra, Molnár Mihályra, Nagy Gézára, Péter Lórántra, Tatárné Péterfi Irénre, Lukács Gergelyre, Séra Istvánra, Sipos Jánosra, Szántó Jánosra, Veress Sándorra, Veress Zoltánra, Bereczki Gyulára, Schuller Jenőre, Szatmári Zoltánra, Molnár Jánosra, Sárpataki Jánosra, a többi megkínzottra, a meggyilkoltakra, Dudás Józsefre, Preisz Zoltánra, Kónya Istvánra, Huszár Józsefre, Orbán Károlyra is emlékeztet mostantól fogva.
Az emléktábla leleplezése után a megemlékezők a Vártemplom mellett, a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban felállított kopjafánál koszorúztak. A kopjafát az a Veress Sándor kezdte el faragni, aki maga is szenvedő alanya volt a forradalom miatti erdélyi megtorlásoknak. Hét mélyedés van a fán, mintegy emlékeztetve a faragó hét börtönévére (1957–64). A faragást Miholcsa József szobrászművész fejezte be.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!