Fotó: Gligor Róbert László
Immár ötödik alkalommal emlékeztek szerdán Szent István királyunkra a székelyhodosi eltérőnél álló millenniumi keresztnél.
2014. augusztus 21., 14:572014. augusztus 21., 14:57
2014. augusztus 21., 23:162014. augusztus 21., 23:16
Méltó, illő és igazságos, hogy mi is megüljük első szent királyunk ünnepét – hangsúlyozta ünnepi igehirdetése során ft. Oláh Dénes főesperes, aki valódi történelemleckét tartott Géza nagyfejedelem és Sarolt fiáról, aki 969 táján született Esztergomban, apjával együtt 973-ban keresztelték meg. Mindketten az István nevet kapták a keresztségben, de Géza sosem használta új nevét, Vajk többé nem a régit. István király életéből három dátum emelhető ki. 1015. augusztus 15-én Székesfehérváron bemutatták neki a Jeruzsálem felé tartó Gellért szerzetest, akit rávett arra, hogy a Szentföld helyett itt maradjon és fia nevelője legyen. 1031-ben az egész nemzet tragédiájaként Imre herceg meghalt, 1038. augusztus 15-én István is visszaadta lelkét Teremtőjének. A száraz adatok mögött egy elkötelezett élet van, István szívvel-lélekkel tette azt, amit tenni kellett népének szolgálatában.
Tartalmas életéből értékes dolgokat tanulhatunk. Nagy gonddal figyelt arra, hogy magát Krisztus katonájaként, alattvalójaként fogja fel. Ízig-vérig gondolkodó ember, aki az imában találta meg az erőt ahhoz, hogy el tudja végezni a felvállalt munkát és példájával nevelhessen. Tudatosan vállalta ezeket a kötelességeket, és népének apostola lett, tudatosan döntött a nyugati kereszténység, a római katolikus egyház mellett, egyházmegyéket szervezett, templomokat építtetett, elrendelte, hogy a vasárnapot megszenteljék, a tízparancsolatot betartsák, Krisztusra építsenek az emberek.
Kereszt van a kapufélfánkon, a házunk tetején, a nyakunkon, szeretteink sírján, és mi mégis úgy élünk, ahogy élünk, úgy viselkedünk, ahogy viselkedünk. István király életében összhang volt. Van-e összhang a mi életünkben? Összhang van-e aközött amit hiszünk és vallunk, illetve aközött, ahogyan élünk? Zavar-e a disszonancia? – sorolta a kérdéseket a főesperes. Gyarló emberként ez nem egyszerű feladat, de mindig fel kell állnunk és újra kell kezdenünk – biztatta a búcsúmisére összegyűlt mintegy száz fős katolikus közösséget, amely a délutáni hőség ellenére Nyárádszeredától Vármezőig erre a helyre jött ünnepelni. A szentáldozás és áldás után a nyárádselyei Forrai Irma imádságos éneke, a marosvásárhelyi Orbán Balázs szavalata és a Himnusz éneklése zárta az emlékezést.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
szóljon hozzá!