Elrajtoltak Nyárádszerdából is

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Péntek délelőtt a második szakasznak is nekivágtak a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny résztvevői, akik Nyárádszeredából indultak.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 08., 19:092014. augusztus 08., 19:09

2014. augusztus 08., 19:472014. augusztus 08., 19:47

A műszaki, biztonsági és szakmai hátteret biztosító karaván és a versenyzőket szállító járművek fél tíz táján érkeztek Nyárádmentére és hajtottak be Nyárádszeredába, ahol hamarosan birtokba is vették a kicsiny főteret.

A kerékpárok ellenőrzése után a versenyzők néhány próbakört tettek a téren és a szomszédos utcákban, majd a startlap aláírása után rajtvonalhoz is állt a 18 csapat 110 versenyzője. Az utolsó másodpercek letelte után az indulást jelző kockás zászlót Tóth Sándor polgármester emelte a magasba, s mire az érdeklődő nyárádszeredaiak felocsúdtak volna, a kerékpáros tömeg egy perc alatt eltűnt a Szováta felé térő megyei úton. A pénteki szakasz nem kis erőfeszítést igényel a kerekezőktől, ugyanis öt kapaszkodót – Bucsin-tető, Libán-tető, Cekend-tető, Tolvajos-tető és a hargitafürdői érkezés helyszíne – foglal magába, továbbá a három városban – Szováta, Gyergyószentmiklós, Szentegyháza – gyorsasági szakasz is be van iktatva. A kerékpárosok várhatóan 15 óra 45 perc táján érkeznek meg a hargitafürdői célhoz.

Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester a karaván távozta után a Székelyhonnak úgy nyilatkozott: Nyárádszereda büszke, hogy egy ilyen rangos nemzetközi versenynek lehet a részese és innen is elindulhattak a kerékpárosok. Ha Székelyföldről beszélünk, ahhoz Maros megye egy része is hozzátartozik, ezért jelzésértékű az itteni rajt. Ami a versenyt illeti, azt a székelyföldiségünk egyik megnyilvánulásaként is lehet értelmezni, mert azt nemcsak politikailag lehet kifejezni, hanem a sport révén is. Már van székelyföldi fociválogatott és kerékpárverseny is. És ez így van rendjén: az összetartozást így, apránként kell bevinni az emberek tudatába, nem egyből és nem politikai döntések alapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Öt nap, öt téma: elindult a bűnmegelőzési hét Maros megyében

Bűnmegelőzési hét indult Maros megyében: szeptember 21. és 25. között a rendőrség partnereivel együtt a gyerekek, a szülők, a tanárok, az idősek és az egész közösség számára szervez programokat. Az eseménysorozat részeként öt témakört járnak körül.

Öt nap, öt téma: elindult a bűnmegelőzési hét Maros megyében
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vízszünet lesz több Maros megyei településen

Az elosztó hálózaton végzett munkálatok miatt több Maros megyei településen is felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást hétfőn délelőttől körülbelöl 15 óráig – olvasható az Aquaserv közleményében.

Vízszünet lesz több Maros megyei településen
2026. szeptember 21., hétfő

Egyenruha az iskolákban: valódi megoldás vagy csak látszatintézkedés a bullying ellen?

Romániában újra napirenden az iskolai egyenruha kötelezővé tétele: a szenátus bizottsága elfogadta a javaslatot, de sokak szerint ez nem oldaná meg a bullying problémáját. Mások úgy vélik, az egyenruha csökkenti a diákok közötti különbségeket.

Egyenruha az iskolákban: valódi megoldás vagy csak látszatintézkedés a bullying ellen?
2026. szeptember 20., vasárnap

Szerencsejáték: Segesváron teljes tiltás, Marosvásárhelyen helyszínváltozás

Segesváron a májusi korlátozás után a héten teljesen betiltották a szerencsejáték-termek működését. Marosvásárhelyen jövő héten szavaznak újra a kérdésről, pontosításokat eszközölve a helyszíneket illetően.

Szerencsejáték: Segesváron teljes tiltás, Marosvásárhelyen helyszínváltozás
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Ahogy egyre korszerűbb lesz a környék, annál feltűnőbb a romos ház

Marosvásárhelyen a Ballada utcában, korszerű épületek között több éve áll lakatlanul és egyre romosabb állapotban egy ház, már hozzánőtt az utcaképhez. Ahogy a környezete egyre korszerűbb lesz, a ház annál feltűnőbb látványt nyújt, de már nem sokáig.

Ahogy egyre korszerűbb lesz a környék, annál feltűnőbb a romos ház
2026. szeptember 19., szombat

Rongálnak és szemetelnek a turisták, hatósági beavatkozást sürgetnek a hegyimentők

Járhatatlanná teszik az erdei utakat, szemetet hagynak maguk után, és veszélyes helyeken gyújtanak tüzet a Görgényi-havasokba terepjárókkal, kvadokkal és más motoros járművekkel érkező turisták – hívják fel a figyelmet a Maros megyei hegyimentők.

Rongálnak és szemetelnek a turisták, hatósági beavatkozást sürgetnek a hegyimentők
2026. szeptember 18., péntek

Jelenteniük kell a tanároknak az iskolai erőszak minden esetét a segélyhívó számon

A Maros megyei oktatásról, az iskolák biztonságáról és az igazgatói versenyvizsgáról is beszéltek a héten azon a gyűlésen, ahol a megye oktatási intézményeinek és a tanfelügyelőségnek a vezetői, illetve a rendőrség képviselői is jelen voltak.

Jelenteniük kell a tanároknak az iskolai erőszak minden esetét a segélyhívó számon
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Házkutatások, bírságok, lefoglalások – razziát tartottak Segesvár környékén

Nagyszabású ellenőrző akciót tartott a Segesvár melletti Szásznádas, Cikmántor, Dános és Keménynagyszőlős településeken pénteken a Maros megyei rendőrség. Több bírságot szabtak ki, jogosítványt vontak be, egy embert pedig börtönbe szállítottak.

Házkutatások, bírságok, lefoglalások – razziát tartottak Segesvár környékén
2026. szeptember 18., péntek

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
2026. szeptember 18., péntek

Üres a SMURD számlája, kölcsöngyógyszerekkel kezelik a betegeket

Az összeomlás szélén van a sürgősségi betegellátás Marosvásárhelyen: a rohammentő-szolgálat (SMURD) számlája üres, kölcsönkért gyógyszerekkel és anyagokkal látják el a betegeket. Év végéig 7,5 millió lejre lenne szükségük a működés biztosításához.

Üres a SMURD számlája, kölcsöngyógyszerekkel kezelik a betegeket
Hirdetés