Az előkészítő osztályokba való iratkozás első napján már sok szülő látogatott el a tanintézetek titkárságára. Marosvásárhelyen ősztől a tehetséggondozó iskolákban is indul előkészítő osztály, azonban az első osztályba való bejutásért felvételizni kell, így a most induló osztályok összetétele jövőre változni fog.
2014. február 24., 17:252014. február 24., 17:25
2014. február 24., 17:312014. február 24., 17:31
A szülők nem akarják elhanyagolni gyermekük előkészítőbe való íratását, ezért már az első napon megragadták az alkalmat és felkeresték a választott iskola titkárságát. A Bolyai Farkas Gimnáziumban az első négy órában 12 szülő tette le kérését. László Enikő kisebbik gyerekét íratta be az előkészítőbe. Elmondása szerint azért választotta a Bolyait, mert ő, férje és nagyobbik gyermeke is itt tanult, és meg van elégedve a tanítási színvonallal. Bálint István iskolaigazgató elmondta, általában 10-15-tel több gyerek jelentkezik, mint ahány hely van. Az előkészítő osztály megszakítás nélkül megy tovább ötödikig, első osztályba nem vesznek fel új diákokat, csak abban az esetben, ha még lesz üres hely. Ezzel ellentétben a művészeti iskolában nagy valószínűséggel cserélődni fog az osztály összetétele, ugyanis nem biztos, hogy minden előkészítő osztályos sikeresen felvételizik majd.
Bár szeptembertől a marosvásárhelyi tehetséggondozó iskolákban – művészeti- és sportiskola – is indul előkészítő, ezek ugyanúgy működnek majd, mint bármelyik más tanintézetben, nincs szó szakosodásról – tudtuk meg Fejes Rékától, a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől. Mindkét tanintézet egy magyar és egy román nyelvű osztályt indít, azonban nem szervezhetnek felvételit. Így tehát, aki ezekben az iskolákban szeretné folytatni tanulmányait, felvételiznie kell az első osztályba. Mivel a város többi előkészítőjéből is jelentkeznek majd, megeshet, hogy egyes diákoknak más iskolát kell keresniük.
A marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola aligazgatója, Ávéd Éva elmondta, nem engedélyezik a felvételit az előkészítősök számára, így mindenképpen az első osztályba való iratkozáskor kell azt megtartaniuk. „Az előkészítő ugyanolyan lesz, mint bármely más iskolában, annyi különbséggel, hogy ide körzettől függetlenül lehet iratkozni. Az oktatásban egyébként is szerepel a zenei nevelés, emellett esetleg heti egy órában választható tantárgyként betehetünk egy játékos, ismerkedő zenei foglalkozást, amennyiben engedélyt kapunk erre. A szülőknek figyelembe kell venniük azt, hogy nem biztos, hogy gyermekük itt folytathatja az iskolát, a szűrésre mindenképpen szükség van” – jelentette ki az intézményvezető.
A Sportiskolában is hasonló a helyzet – tudtuk meg Dóczy Melinda tanítónőtől. „Megtörténhet, hogy nem minden előkészítős kezdi majd velünk az első osztályt, de reméljük, hogy sikerül majd a vizsgájuk. Nálunk is egyszerű előkészítő osztály lesz, iskolán kívüli tevékenységként azonban a gyerekek részt vehetnek különböző edzéseken” – mondta a pedagógus.
Az iratkozás első fázisa március 14-ig tart, ebben az időszakban az iskolák titkársága a szülők rendelkezésére áll hétköznap 8–20, szombaton pedig 8–13 óra között.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!