Elkezdődött a beiratkozás az előkészítő osztályokba

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Országos szinten hétfőn rajtolt az előkészítő osztályokba való beiratkozás. Marosvásárhelyen négy tanintézetben érdeklődtünk az első nap mikéntjéről. Volt, ahol már szép számban írattak be gyerekeket, de nincs ok a sietségre, ugyanis a jelentkezés határideje március 13.

Vass Gyopár

2015. február 23., 18:352015. február 23., 18:35

A Tudor lakótelepi Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatójától, Boczog Szabolcstól megtudtuk: idén is egy magyar előkészítő osztályt kértek. „Megtörténhet az is, hogy tavalyhoz hasonlóan túljelentkezéssel kell számolnunk, amikor 33 gyereket írattak be, viszont a törvény 25 létszámos osztályokat ír elő” – mondta az igazgató, majd hozzáfűzte: nincs lehetőségük több osztály indítására, ugyanis ezt az iskola befogadóképessége, és a tanári kar jelenlegi létszáma sem engedi meg. Ha több osztályt kérnének, akkor mindez a felsőbb osztályok létét veszélyeztetné, kénytelenek lennének két váltásban működni, ami azt eredményezné, hogy az ötödikes, hatodikos gyerekek szülei olyan iskolába íratnák át a gyerekeiket, ahol délelőtt zajlik a tanítás.

Az igazgató elmondta, hétfőn reggel egy magyar szülő íratta be elsőnek a gyerekét, délelőtt 11 óráig további 6 magyar és 4 román gyerek érkezett.

Nem minden esetben elégséges betartani a módszertan által előírtakat, hiszen például ha csak a hivatalos időpontokban kezdik el a Nyílt kapuk rendezvényt, az iskola népszerűsítését, az rég késő, addig a szülők más iskolához fordulnak. Mindez azt jelenti, hogy a negyedikes tanítónők már elkezdik népszerűsíteni az iskolát. „A magyar tagozat tanítónői tudatosan készülnek erre, és nem akkor kezdik meg a gyerekek toborzását, amikor a kalendárium ezt megengedi, hanem a mindennapos munkájukkal készítik elő a majdani előkészítő osztályokat” – mondta Boczog Szabolcs.

A Tudor lakótelepi hat iskolában évek óta problémát jelent a fogyatkozó gyereklétszám, minden iskola harcol a meglévő osztályaiért, tanáraiért. Könnyen megtörténhet, hogy a szülők nem főtéri iskolába íratják be a gyereküket, hanem átíratják román osztályba. „Ezzel a jelenséggel már találkoztunk Kolozsváron és más nagyvárosokban: a főtéren megmaradtak az egynyelvű tanintézetek, s a lakótelepeken teljesen megszűntek a magyar anyanyelvű osztályok” – hívta fel a figyelmet az igazgató, aki azon véleményen van, hogy amíg elegendő számú gyerek van, addig fenn kell tartani a lakótelepi magyar tannyelvű osztályokat is.

Benedek Zsolttól, a Református Kollégium igazgatójától megtudtuk: hétfő délig egyetlen gyereket írattak be iskolájukba. Minden tanintézet vezetőtanácsa maga dönti el, hogy túljelentkezés esetén melyek a kiválasztás kritériumai, illetve milyen papírok szükségesek a jelentkezéshez; a kollégiumba való iratkozáshoz például szükséges lelkészi ajánlólevél és óvónői jellemzés. Az igazgató elmondta, tavaly 28 gyereket írattak be, idén is csak egy osztályt hagytak jóvá. Így volt ez három évvel ezelőtt is, amikor először indítottak előkészítőt, akkor több mint 50 gyerekek jelentkezett, de csak egy osztályt hagytak jóvá.

A Bolyai Farkas Gimnáziumba hétfőn délig tíz gyereket írattak be, ottjártunkkor éppen Márton Melinda intézte kislánya ügyét. Kérdésünkre, hogy miért éppen a Bolyaira esett a választása, a kétgyerekes édesanya elmondta: „Nem is annyira az elemista képzésért, hanem a távlatibb terveink miatt: fontos számunkra, hogy az 5–8. osztályt itt végezze, és arra gondoltunk, ha itt kezd, akkor majd itt is marad a gyerekünk”.

A Római Katolikus Gimnáziumba is a Bolyai titkárságán lehetett beiratkozni. Szakács Izabella a déli órákban a harmadik szülő volt, aki az újonnan indított iskolába íratta be kisfiát: „Azért döntöttem így, mert egyrészt a lányom is az Unireába jár, másrészt az oktatók miatt” – fejtette ki érdeklődésünkre az édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés