Eljutottak az adományok a Fodor családhoz

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Sokakat meghatott a székelyhodosi Fodor család helyzetéről szóló írásunk, amelyben arról számoltunk be, hogy a havi 84 lejes állami jövedelemből nem futotta a 108 lejes buszbérletre, ezért egyik gyerek kimaradt az iskolából. Olvasóink közül többen segítettek is a szegény sorsú családon.

Gligor Róbert László

2013. december 26., 11:212013. december 26., 11:21

2013. december 26., 11:212013. december 26., 11:21

Többen is érdeklődtek, miként juttathatnának segítséget a családnak, és néhányan igénybe is vették közbenjárásunkat. Egy Londonban élő, mikházi származású férfi volt az első, aki pénzt juttatott a családnak, de nem kívánta sem a nevét, sem az adományozott összeget nyilvánossá tenni, a pénz viszont december 24-én eljutott Fodorékhoz. Marosvásárhelyről és Nyárádszeredából is egy-egy magánszemély ajánlott fel pénzt, összesen 150 lejt. Ezzel december 25-én személyesen mentünk ki Székelyhodosra, de az egyik adományozó kérése szerint azt nem a családnak nyújtottuk át, hanem a helyi üzletben előlegeztük meg a családnak a mindennapi kenyeret, így előreláthatólag legalább két hónapig erre már nem kell költeniük.

Alaposan meg kell fontolni

Látogatásunk alkalmával az édesanya, Fodor Edit elmondta: meglepődött az angliai adományon, nem is tudta mire vélni, ezért az összeget érintetlenül félretette. Bevallása szerint a gyermekek szükségletére és élelemre szeretné fordítani. A villanyszámla kifizetésével napirenden van, adósságuk nincs. Újra átbeszéltük az iskolából kimaradt fia, Zoltán helyzetét, és rávilágítottunk: mindenkinek érdeke, hogy a gyerek az ősztől ismét iskolába kerüljön, továbbá elmagyaráztuk, milyen támogatásokhoz, kedvezményekhez juthat tanulás esetén. Zoltán ismételten megerősítette: szeretne iskolába járni és megtanulni az autószerelői szakmát. Édesanyja azt sem tartja kizártnak, hogy majd az iskolai bentlakásba költözteti a fiút, hogy ne kelljen ingáznia.

Ugyanakkor tolmácsoltunk egy üzenetet is, ugyanis az elmúlt napokban egy Kolozs megyei község alpolgármestere is megkeresett minket telefonon és elmondta: segítettek már hasonló helyzetben levő családokon. Ezúttal tett felajánlást az úriember, hogy ha a Fodor család úgy dönt, szívesen fogadják, ha az ő településükre költöznek, ahol a családnak lakhatási, a gyerekeknek tanulási lehetőséget biztosítanak, míg az anyának segítenek munkahelyet találni. Ehhez a hirtelen felajánláshoz Fodor Edit egyelőre csak annyit tudott hozzáfűzni: van, hol lakniuk, hiszen a ház, amelyben élnek, az elhunyt élettársáé volt és senki nem zavarja őket itt. Ami a munkahelyet illeti, elmondta: szülőfalujában, Mikházán került volna számára is munka az elmegyógyintézetben, de nincs lehetősége az ingázásra.

Segítséget ígértünk

Abban állapodtunk meg, hogy figyelemmel fogjuk követni a család és a gyerekek sorsának alakulását, és mindenképpen segíteni fogunk a tanulási lehetőségek biztosításában. A legkisebb gyerek, a négy éves Emőke is biztosan tanulni szeretne majd, hiszen már most jól használja a számítógépet, legszívesebben a rajzprogramot használja, de különböző játékokat is kezelni tud. Szívesen fogadta azt a kreativitásfejlesztő játékot is, amivel ezúttal megajándékoztuk őt: egyelőre csak nézegette, forgatta, s habár nem sokat beszélt hozzánk, látszott, hogy tetszik neki. Szép karácsonyfát kapott az Angyaltól, jó volt, hogy némi ajándék, játék is került alája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés