Egyre sürgetőbb a Maros-híd felújítása

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több városrendezési kérdést is napirendre tűztek a legutóbbi marosvásárhelyi tanácsülésen. Ilyen volt többek között a Maros-híd felújítása kapcsán benyújtott határozattervezet.

Simon Virág

2016. november 29., 16:112016. november 29., 16:11

A szakigazgatóság által összeállított műszaki mutatókból kiderült, hogy az 1982-ben átadott Maros-híd jelentős javításra szorul. Az előzetes számítások szerint ennek felújítására, megerősítésére 5 millió euróra van szükség, s a kivitelezési idő két év lenne, mindeközben a hidat használni is lehetne.

A tanácsülésen Mózes Levente RMDSZ-es tanácsos azt kérte, hogy az általános javítás után a Maros-hídon alakítsanak ki egy kerékpársávot, mert sokan járnak az Egyesülés negyedből és a peremtelepülésekről két keréken munkába, iskolába. Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának képviselője azt kérte, hogy a felújítás során világítsák meg a létesítményt, fessék színesre a korlátokat, mert így válhat a szürke építmény turistalátványossággá. A tanácsosok elfogadták a műszaki mutatókat tartalmazó tervezetet, amelyben az áll, hogy a nagylélegzetű munkálatot helyi és/vagy uniós pénzforrásokból fedezik.

A Kultúrpalota szomszédságában levő taxiállomás elköltöztetése is napirenden volt. Mint korábban beszámoltunk róla, a városháza szakigazgatósága arra hivatkozva, hogy kevés parkolóhely van a központban meg akarta szüntetni ezeket. A tanácsosok ezt nem szavazták meg, így marad minden a régiben. Egyelőre. Ugyanis Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója kilátásba helyezte, hogy a taxiállomások helyére egy buszmegállót hozzanak létre. Kifejtette, több visszajelzés érkezett a városlakóktól, hogy a Színház téri megálló túl messze van a városházától, a prefektúrától és Kultúrpalotától, és jó lenne ezen változtatni. Így felmerült annak az ötlete, hogy a Kultúrpalota szomszédságában is hozzanak létre egy buszmegállót, lehetőséget teremtve ezáltal, hogy az utasok a főtér ezen az oldalán két helyen szálljanak fel a tömegközlekedési járművekre. „Ezt a javaslatot hamarosan kidolgozzuk, és a helyi tanács elé terjesztjük” – mondta Maior.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát