Az elmúlt években Maros megyében csökkent a tüdőbajban szenvedők száma. Idén még nem regisztráltak tuberkulózis-gócpontot.
2016. november 07., 19:022016. november 07., 19:02
2016. november 07., 19:032016. november 07., 19:03
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság főorvosa, Csiki Irén Zsuzsanna szerint az idén regisztrált 216 eset közül 186 új, a többi pedig visszaesés, 2016-ban pedig egyetlen gócpontot – azaz legalább három esetet, amelynek ugyanaz a forrása – sem azonosítottak.
„Más, hasonló nagyságú megyéhez képest nagyon jól állunk, főként a gócpontokat illetően, mert az eseteink mind egyediek voltak, a megye teljes területéről, és mind a Koch bacilus okozta. Egyetlen esetről sem tudok, és a múltban sem emlékszem ilyenre, hogy szarvasmarhától kapna volna el ember” – mondta a szakember az Agerpres hírügynökségnek.
A témafelvetés apropóját az adta, hogy amint beszámoltunk róla, ugyanazoknak a társtulajdonosoknak két szarvasmarhatelepén azonosítottak tuberkulózisban szenvedő egyedeket, amelyek azonnali levágását rendelte el a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság. Az ügy kapcsán az a hír terjengett, hogy felmerülhet a szarvasmarha-tuberkulózis átterjedése az emberre – a teheneknél azonban a Mycobacterium bovis (caprae) okozza a kórt, a tej pasztőrizálásával pedig megszűnik az emberre való átterjedés lehetősége. A két telepen dolgozókat orvosi kivizsgálásnak vetették alá, de nem találtak tuberkulózisra utaló jeleket, és a környéken tevékenykedő családorvosok sem jelentettek tuberkulózisos eseteket.
Az igazgatóság közleménye szerint az emberekre a tüdőtuberkulózisban szenvedők jelentenek veszélyt, a beteg ember a köhögéssel, a tüsszentéssel, a beszéddel és a köpéssel távozó köpettel fertőz. Az egészséges ember olyan zsúfolt, zárt helyen kaphatja el a kórt, ahol fertőző tüdőtuberkulózisban szenvedő személy is tartózkodik. A betegség más formájában, például a vesetuberkulózis vagy a nyirokcsomó-tuberkulózis esetében, a mycobaktériumok nem kerülnek a levegőbe, tehát a kór nem fertőző.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!