
A marosvásárhelyi rendőrség a tavalyi jó tapasztalatok után idén is megszervezte a marosvásárhelyi Víkendtelep fokozott vagyonvédelmét a nyári idényben. Eredmény: mindössze egy gépkocsiból loptak egész nyáron.
2014. augusztus 31., 14:382014. augusztus 31., 14:38
A megyei rendőrfőkapitányság bűnmegelőző és elemző ügyosztálya az idén is megszervezte a Biztosíts magadnak egy jó napot a Víkenden című, tavaly sikeresen zárult programot a július 1. és augusztus 31. közötti idényben. Ennek során érzékenyebbé kívánták tenni a szórakozókat, fürdőzőket a saját vagyonbiztonságuk iránt. Az akció lényege, hogy az ide látogató vendégeknek felhívják a figyelmét arra, hogy mit kell tenniük, mit nem szabad elfelejteniük azért, hogy személyes vagyontárgyaikat ne tudják a bűnözők megdézsmálni. Minden hét második felére a Víkendtelep környékén létrehoztak egy fokozottan őrzött és ellenőrzött övezetet, de a tevékenység lényege az volt, hogy személyes beszélgetések, szórólapok révén felhívják a figyelmet a legalapvetőbb biztonsági eljárásokra, amelyek főként a parkoló személygépkocsikat illetik. Szóban, szórólapokon, de gyakran levélben is felhívták a feledékeny tulajdonosok figyelmét arra, hogy a gépkocsijaikban hagyott vagyontárgyak valósággal vonzzák a betörőket, tolvajokat, akik pokollá változtathatnak egy jól induló szép napot.
A két hónap alatt 56 rendőrt, helyi rendőrt, csendőrt vontak be 84 terepakcióba, amelyek közül 64 megelőző, tájékoztató jellegű volt, 20 pedig fokozott járőrözés. Összesen 12 000 nyomtatott figyelemfelkeltő szórólapot osztottak szét. 358 olyan parkoló személygépkocsit találtak, amelyekben a tulajdonos jól látható helyen értéktárgyakat hagyott (ennek 59 százaléka más megyéből érkezett), ezek tulajdonosainak jó részét a vakációs rádió segítségével még akkor helyben figyelmeztették. A két hónap alatt szombatonként és vasárnaponként 90, a témával kapcsolatos villámvetélkedőt szerveztek, amelyek nyertesei a víkendezők voltak. A kampány időszakában – bár sok ezer személygépkocsi parkolt a két parkolóban és a környező utcákban – mindössze egyetlen eset történt, amikor autót törtek fel.
A rendőrség ezúttal mond köszönetet az akcióban részt vevő hatósági szerveknek, a támogatóknak az elért sikerben való részvételükért.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!