
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint egy százalékkal nőtt a pótérettségin a sikeresen vizsgázók aránya az óvások elbírálását követően Maros megyében. A javítóbizottságoknak több mint kétszáz dolgozatot kellett újrajavítaniuk, a legtöbb román nyelv és irodalomból volt.
2014. szeptember 04., 15:202014. szeptember 04., 15:20
2014. szeptember 04., 15:402014. szeptember 04., 15:40
Az pótérettségin 1326 diák jelent meg, ezek közül összesen 259-en voltak elégedetlenek az eredményeikkel. A benyújtott óvások közül 70-es fogadtak el – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. „A dolgozatok újrajavítását követően 27 diáknak emelték meg a jegyét, és 43 kisebb eredményt kapott, mint az első alkalommal. Az óvások száma román nyelv és irodalomból volt a legnagyobb, de ez nem meglepő, hiszen ebből a tárgyból vizsgáztak a legtöbben” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Románból tehát 118 óvás érkezett, matematikából azonban csak tíz, amelyből hármat hagytak jóvá. A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból például 50 óvás érkezett, ebből 17-et fogadtak el, 13 jegy csökkent, és 4 növekedett. A főtanfelügyelő-helyettes a szaknak megfelelő választható tantárgyból benyújtott óvásokról is beszámolt, ebből a tárgyból 81 diák nem volt elégedett az eredményével. Ebből mindössze 38-at hagytak jóvá, 19 jegy csökkent, és ugyanennyi nőtt.
A végeredmény 1,21 százalékkal nőtt az óvások elbírálása után. Az első fordulóban a Maros megyei diákok 31,15 százaléka írt átmenőt, az újrajavítások utáni végeredmény pedig 32,36 százalékos átmenési arány.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!