
Fotó: Boda L. Gergely
Bicikliseknek szóló versenyt hirdetett a Marosszék Közösségi Alapítvány MarosOnBike klubja: a győztes az lesz, aki a legtöbb kilométert tekeri le szeptember 1. és 22. között, ezt okostelefon-alkalmazással követik.
2014. szeptember 03., 13:072014. szeptember 03., 13:07
2014. szeptember 03., 13:192014. szeptember 03., 13:19
Az Egy hónap kerékpárral a városban elnevezésű kihívás célja, hogy felmérjék a munkába, bevásárolni, szórakozni biciklivel közlekedők, vagy sport céljával bringázók teljesítményét, a verseny kizárólag Marosvásárhely területére, illetve a környező településekre (20 kilométeres körzetben) vonatkozik.
A szeptember 1. és 22. között zajló kihívás lényege, hogy az érdeklődők letöltik az Endomondo/Strava alkalmazást (applikációt) a mobiltelefonjukra, bejelentkeznek (és/vagy regisztrálnak), beneveznek az Egy hónapig kerékpárral versenyre a Challenges mezőben és/vagy a MarosOnBike Klubban a Strava-n keresztül, majd minden alkalommal, amikor kerékpárral közlekedik az illető a városban, használja az alkalmazást. A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét, hogy ne felejtsék el elindítani az Endomondo-t vagy a Strava-t a megtett távolság számontartásához, és kérik, hogy a verseny alatt mindig ugyanazt az alkalmazást használják, hiszen ezekkel az alkalmazásokkal tartják nyilván a megtett kilométereket.
Azokat a versenyzőket díjazzák, akik a legtöbb kilométert teszik meg biciklivel a verseny ideje alatt. Az első helyezett díja két személyre szóló hétvége a szovátai Belvedere Szállodában (www.belvederesovata.ro), a második helyezetté MarosOnBike ajándékcsomag (póló, fényvisszaverő táska, védőtok, kulcstartó), a harmadik helyezetté pedig MarosOnBike póló.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!