Egy év alatt kétszázzal nőtt a cukorbetegek száma Maros megyében

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A 21. század betegsége vagy a néma betegség – így emlegetik a cukorbajt, amely állandó veszélyt jelent az egészségünkre és egyre több személyt érint, gyereket és felnőttet egyaránt. Maros megyében például egy év alatt kétszázzal nőtt a nyilvántartott diabéteszesek száma.

Gáspár Botond

2016. november 16., 13:502016. november 16., 13:50

November 14. az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (NDSZ) kezdeményezésére 1991 óta a cukorbetegség világnapja. Az NDSZ kimutatása szerint tavaly világszinten majdnem 450 millió személy szenvedett cukorbajban – míg 1980-ban „csak” 108 millió –, ami a felnőtt lakosság 8,5 százaléka, a jelenlegi előrejelzéseket alapul véve pedig 2040-re 642 millió személy lesz érintett. A kórt néma betegségnek is nevezik, mivel évekig lehet tünetmentesen élni, de a cukorbaj a szakemberek szerint „könyörtelen gyilkos”: a prognózisok értelmében 193 millió személy nem tudja, hogy cukorbajban szenved, ezzel pedig azt kockáztatja, hogy a magas vércukorszint elpusztítja a szervezetét. Annak ellenére, hogy egyre többen tanulnak meg együtt élni a betegséggel, a cukorbaj évente több mint másfél millió ember haláláért felelős, sokszor a diagnózis vagy a kezeléshez való hozzáférés hiánya miatt.

A Maros Megyei Kórház cukorbetegséggel, táplálkozással és anyagcsere-betegségekkel foglalkozó rendelőjében 2016 első kilenc hónapjában majdnem kétszáz új beteget regisztráltak: míg 2015-ben 732-en szerepeltek a nyilvántartásban, 2016 harmadik negyedévének, azaz szeptember végére ez a szám már 925-re emelkedett. A páciensek 58,7 százaléka vidéki környezetből származik, 55,3 százalékuk nő, 64 százalék pedig 15 és 64 év közötti. „Ilyen körülmények között fontos tudatosítani, hogy a 2-es típusú cukorbetegség (az esetek majdnem 90 százaléka – szerk. megj.) megelőzéséért vagy kialakulásának késleltetéséért legtöbbet nekünk magunknak kell tennünk. Vigyázhatunk az egészségünkre, ha odafigyelünk az étkezésünkre, egészségesen táplálkozunk és rendszeresen végzünk fizikai tevékenységet, megfelelő szinten tartjuk testtömegünket és kerüljük a dohányzást. A megyei kórházban kiemelt figyelemmel követjük a 2-es számú járóbeteg-rendelőben működő diabéteszrendelő tevékenységét” – ismertette mintegy világnapi üzenetként a klinika menedzsere, Dan Sîmpălean.

Az idén tízéves és több mint 250 tagot számláló cukorbajban szenvedő fiatalok és gyerekek Maros megyei egyesülete tizedik alkalommal szervezett rendezvényt a világnap alkalmából: az eseményen a betegség megelőzésére, illetve a betegséggel való együttélésre vonatkozó szakmai előadások hangzottak el, valamint szórakozásban is részük volt a jelenlévőknek. Idén először három kategóriában (1–8 év, 8 év felett, szülők) versenyt is szerveztek, a rajzok, illetve az esszék mindegyike bátorságról, elfogadásról, kitartásról és harcról tanúskodott.

Dabóczi Mátyás neurológus rezidens orvos saját történetét mesélte el: a 27 éves szakembernél 13 évvel ezelőtt állapítottak meg 1-es típusú diabéteszt. „A betegséget T1-nek, a társamnak nevezem, egy olyan barátom, amit nem választottam magamnak, hanem a semmiből egyszer csak feltűnt. 2004 májusában egy napon irtó hasfájdalmakra ébredtem, többször hánytam, s azóta T1 velem van. Tíz napig feküdtem a kórházban, ezalatt sokat megtudtam róla: azonos órában kell étkezni, mindig meg kell mérni az ételmennyiséget, minden étkezés után injekciót kell beadni, este pedig más típusú injekciót. Elválaszthatatlanok vagyunk, és meg kellett tanulnom kezelni” – mesélte az érintett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen