Eddig szépített, most őt szépítették

Megtartom! Még vagy ötven évig! – jegyezte meg viccesen és mégis sokatmondóan a férj, amikor meglátta az átváltoztató nap után Irsai Emmát. A 35 éves hölgy bár a szépségszakmában dolgozik, élvezte az egész napos szépítkezést – vagy ahogyan ő nevezte: kényeztetést.

Szász Cs. Emese

2013. május 08., 19:302013. május 08., 19:30

2013. május 08., 21:272013. május 08., 21:27

Kedden délelőtt a Barney\'s ruhaüzletben találkoztunk először az átváltoztató játékunk legújabb nyertesével, Irsai Emmával. A 35 éves hölgy férjével, Irsai Attilával érkezett a boltba, élete párja ugyanis kíváncsi volt, mi is kerekedik ki az egészből. Mint hangoztatta, arra kíváncsi, tudnak-e szebbet kihozni nejéből. Csendben azért hozzátette, reméli, nem lesz szőke a feleségéből, a 15 és 7 éves fiai pedig abban bíztak, hogy nem vágják le édesanyjuk hosszú fürtjeit.

Eddig szépített, most szépítésre vágyott

Nyertesünk maga is a szépségiparban dolgozik, ugyanis manikűrös. Tudja, mit jelent szépíteni, s talán éppen ezért ezúttal arra várt, hogy őt szépítsék, kényeztessék egy teljes napon át. „Az első játékot olvastam, s azóta én is folyamatosan játszom a Hírlappal. Szeretem ezt a fajta kényeztetést, igaz tartok a nagymértékű változtatásoktól” – árulta el nyertesünk.

Emma amúgy is egy elegáns, lagzikba is alkalmas ruhával szerette volna bővíteni ruhatárát, a Barney\'s üzlet pedig erre kiváló hely, az elegáns ruhák mindenféle fajtáját meg lehet itt találni, és fel is lehet próbálni. Néhány darabbal nyertesünk be is vonult a próbafülkékbe, majd egy színes virágos, vidám, térdig érő bő ruhára esett a választása. Természetesen a férj elismerő bólogatásai közepette. Majd egy csinos magassarkú cipő is nyertesünk tulajdonába került.

Az új szerzemények birtokbavétele után maga a szépülés következett. A Diva Szalonban Fehér Éva mesterfodrász már nagyon várta a következő „alanyt”, s azt, hogy mit is tud kihozni belőle. Olyan szempontból azonban nehéz dolga volt, hogy Emma sem a hajszínén, sem a hosszán nem igazán akart változtatni.

Meleg színek, laza hullámok

„Kicsit nehéz volt, mert fekete haján nem nagyon akart változtatni. Aztán kivágtunk valamennyit, fekete szín helyett sötétbarnát kapott, s abba is tettünk néhány világosabb tincset felül. Attól úgy tűnik, dúsabb hajzata van. Nyáron pedig amúgy is szerintem mindenkinek jól áll, hogy kicsit kivilágosítsa a haját. Emmának régóta fekete haja van, a fekete azonban durvábbá teszi mindenkinek az arcát. Fiatalkorban jól áll, de egy bizonyos idő után már sokkal előnyösebbek a meleg színek” – magyarázta a munka után Fehér Éva. A fodrásznő végül menedékes hajat vágott a nyertesünknek, majd laza hullámokat is varázsolt az új színű hajtincsekből.

Közben a kozmetikus is kezelésbe vette a 35 éves hölgyet, sokáig alapozta Emma arcát, majd előbb világosabb színt rakott a szemére, később sötétet. „Mindig függ attól is a smink, hogy hova készül az ügyfél, milyen a ruhája. Most egy nappali sminket készítünk, így nem lesz annyira vad. Kicsit zsíros a bőre, azt tompítjuk majd” – mondta a munkafolyamat közben Hegedűs Enikő kozmetikus.

Egy pihentető nap után

„Pihentető, relaxáló napot szerettem volna, amit meg is kaptam. Tetszik a sminkem, a hajam, a ruhám, és úgy tűnik, a férjem is meg van elégedve” – mondta az átváltoztatás után a hölgy, miközben férje a világosabb tincseit szemlélgette.

Bár a Haller-kastélyban elköltött romantikus vacsorát a gyerekeik miatt hétvégére halasztotta a pár, a nap eredményével meg voltak elégedve. Mint mondták, kissé kitolják a nyeremény élvezetét azzal, hogy a hétvégén vacsoráznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés