
Fotó: Boda L. Gergely
Ősztől felszámolják az Unirea Főgimnáziumhoz tartozó óvodát, amelynek jelenleg két – egy román és egy magyar tannyelvű – csoportja van. A felháborodott szülők a főtanfelügyelőtől kértek kihallgatást ez ügyben. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint azonban az óvoda eddig is törvénytelenül működött a középiskolában, most pedig elköltöztetik onnan.
2012. március 09., 10:442012. március 09., 10:44
2012. március 11., 15:532012. március 11., 15:53
Varró Irén óvónő tizenhét éve foglalkozik az Unirea Főgimnáziumhoz tartozó óvoda kicsinyeivel, akik vegyes csoportba járnak, azaz nincs külön kis- és nagycsoport. Egy román és egy magyar tannyelvű csoportja van az intézménynek, amelyek rövid programmal működnek. A környéken lakó családok éppen ezért íratták ide gyerekeiket, ugyanis a közelben a legtöbb óvoda hosszabbított programmal működik. A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetősége azonban nemrégiben úgy döntött, hogy megszünteti a líceumban működő csoportokat, és átköltözteti a 15-ös, illetve 3-as számú napközikbe.
Ősztől az egyik üresen maradt teremben kezdik el a nulladik osztályt a román gyerekek. Magyar előkészítő osztályt egyébként nem indítanak az Unireában, ugyanis nem gyűlt össze elegendő gyerek ahhoz, hogy azt létrehozzák.
Kihallgatást kértek
„Nemrég az igazgatónőnk jelentette be, hogy ősztől megszűnik az óvoda mindkét csoportja, ugyanis helyet kell biztosítani a román tannyelvű nulladik osztálynak. Két terem van, a nagyobbikba költözne be a román felkészítő osztály, a másik üresen marad” – mondta portálunknak Varró Irén óvónő aki, akárcsak a szülők nem érti, hogy miért ne működhetne tovább ott az óvoda, ha úgyis üresen marad az egyik terem. „Azt ígérték, hogy egyben marad a csoport, az én címzetes állásom is ideszól” – tette hozzá az óvónő.
Egy neve elhallgatását kérő szülő portálunknak elmondta: a termeket annak idején a szülők rendezték be, és azért választották ezt az óvodát, mert a környéken nincs más négy órával működő intézmény. „Mi lesz, ha ez is megszűnik?” – tette fel a kérdést az apuka. Szerinte a román szülők is fel vannak háborodva, néhányan kihallgatást is kértek Dumitru Matei főtanfelügyelőtől, aki jövő szerdán fogadja őket. „Lehet, hogy ők megmentik a román csoportot, de a magyarért nekünk, magyar szülőknek kell harcolnunk!” – mondta.
Középiskolában nem működhet óvoda?
Megkeresésünkre Dumitru Matei főtanfelügyelő kifejtette: nem szűnik meg az óvoda, csak átköltözik a 15-ös és a 3-as számú napközikbe, ahol megfelelő körülmények között foglalkozhatnak a gyerekekkel. „Nincsenek már olyan középiskoláink, ahol óvodák is vannak, az Unireában eddig is törvénytelenül működött, most pedig teszünk azért, hogy ez megoldódjon. Csak egy-egy óvodában léteznek még vegyes csoportok, ugyanis ezekben, ahol három- és hétévesek is vannak, nem lehet felkészíteni a gyerekeket az iskolára” – mondta a főtanfelügyelő.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!