
Először mutat be csecsemőszínházi előadást Marosvásárhelyen az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. Az Állatkert című produkció merészen a 0 és 4 év közötti korosztályt célozza meg, számukra építenek egy csodaállatkertet a bábszínészek, amely egyben a kicsik játszóháza is lehet.
2013. április 18., 12:432013. április 18., 12:43
2013. április 19., 15:152013. április 19., 15:15
Nyugat-Európa gyerekszínházaiban bevett szokás, hogy a kisbabákat teljes értékű nézőknek és alkotóknak tekintik, akik csupán szemlélet- és kifejezésmódjukban különböznek a felnőttektől. Ez ihlette az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Pöttöm Színház című projektjének elindítását, illetve az az igény, hogy a színház olyan eseményeknek is helyet adjon, ahol a kisbabák is otthon érezhetik magukat.
Az első színházi élmény különösen fontos
A Pöttöm Színház első előadását Barabás Olga rendezésében szombaton mutatják be a Nyomda utcai Ariel Stúdióban. Barabás Olga rendező már jó ideje fejleszti csecsemőszínházi előadását, s a napokban különböző gyermekcsoportok részvételével úgynevezett főpróbát is tartottak. Szükség van a próbára, a csecsemőszínház ugyanis még gyerekcipőben jár, nem csak Marosvásárhelyen, az országban is most próbálgatják a műfajt, többek közt a bukaresti Ion Creangă Színházban.
„Van Bolognában egy szervezet, amely kizárólag ilyen kicsiknek szóló előadásokkal foglalkozik. Minden évben szerveznek egy olyan fesztivált is, amelyen csak ilyen darabokat játszanak. Hozzájuk pályázni is lehet, főként az innovatívabb előadásokkal. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy most kezdésként kicsit klasszikusabb formáját választjuk ennek a csecsemőszínháznak” – fogalmazott a rendező. Hozzátette, azt tapasztalják, lenne igény erre műfajra, hétvégenként ugyanis nagyon sok kicsit elhoznak a szülők a színházba. Bár a szülők jót akarnak, sok gyerek nem bírja ki az előadások időtartamát, fél a sötéttől vagy megijed egy-egy hangeffektustól. Márpedig Barabás Olga szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek milyen körülmények közt ismerkednek a színházzal.
Csodaállatkert textilállatokból
„Egy ilyen csecsemőszínházi előadás során nagyon nyitottnak kell lenni a közönséghez, ha a gyerekek például megszakítják az előadást valamivel, bemennek a színtérre és elvesznek egy kelléket, akkor mi ezt is le kell reagáljuk” – hangsúlyozza a rendező.
Helyet tanácsos foglalni
Az Állatkert című előadást az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház április 20-án, szombaton tűzi műsorára 17 és 18 órától. Az előadás szereplői: Deák Réka, Bonczidai Dezső és Fehér Csaba. A helyek száma korlátozott, így érdemes helyet foglalni a 0742–056856-os telefonszámon.
A szombati bemutatónak nincs összefüggő története, gyakorlatilag egy olyan térben zajlik az egész, amelyet gyermekszobának próbáltak kialakítani. Az előadásban egy csodaállatkertet hoznak létre, amelyben színes textil építőkockákból kelnek életre a legkülönfélébb állatok. Miért kukorékol a kakas? Hova bújik a kisegér? Mit eszik a kacsa? Ki lakik a tengerben? Ki ülhet fel a teve hátára? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre maguk az állatok felelnek – gyerekmondókák, hangulatfestő tamburinütemek kíséretében. Az előadás 25 perces, a végén azonban színpadra hívják az apró nézőket, hogy egy játszóházban vegyenek részt.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!