CEMO: ne degradálják kampánytémává a katolikus iskola ügyét!

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem szeretné a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), ha a magyar politikusok kampánytémává degradálnák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyét.

Szucher Ervin

2016. november 08., 22:092016. november 08., 22:09

A magyarság jogaiért – és ennek keretében az anyanyelvű oktatásért – küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom sokkal árnyaltabban látja a helyzetet, mint a közösséget áldozatként feltüntető magyar politikusok. A szervezet elnöke, Szigeti Enikő emlékeztet arra, hogy „az iskolaalapítás nem ment simán és nem volt túlzottan törvényes”, amiről ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan.

„Tamási Zsolt áldozata ennek az ügynek, de nem jelenti azt, hogy az iskolaalapítás törvényes volt. A felelősség pedig az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen vannak gondok az ügyészség eljárásával” – állítja Szigeti Enikő.

A CEMO szerint az iskola alapítása körül nem igazán volt rendben semmi, erőltetett, nem kellően előkészített ügyről van szó, amely számos ponton ingatag volt és marad mindmáig. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több tanácsi határozat szabályozta, az egyik tanácsi határozatot – amelyben a tanintézmény bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea prefektus, és a pert a marosvásárhelyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte.

„A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat, s hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem tudott, irreleváns. Nem Tamási Zsoltnak – aki ellen DNA-eljárás indult – kellett volna vásárra vinnie a bőrét. Dicséretes, hogy ez az ember mindent magára vállalt, eljárt egy tömérdek engedélyeztetést, de nem lett volna szabad hagyni, hogy egyedül csinálja, segítségre lett volna szüksége” – vélekedett a Vásárhelyi Hírlapnak a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője.

Brassai: jogos felvetés

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei vezetője szerint a CEMO és Szigeti Enikő kérdései teljesen jogosak, ezért a szövetség igyekszik komolyan is venni őket. Az elnök hozzátette: sok minden benne is megfogalmazódott. „Természetesen vállaljuk Tamási Zsolt védelmét, egy percig sem hagyjuk magára. Az RMDSZ mindent meg fog tenni az ügy mielőbbi tisztázásáért, mert senki nem játszadozhat a szülők, gyerekek és pedagógusok türelmével és idegeivel” – nyilatkozta a Vásárhelyi Hírlapnak Brassai Zsombor.

Szigeti Enikő néhány költői kérdést is megfogalmaz az ügy kapcsán, mellyel az RMDSZ-t célozza. A civil aktivista arra lenne kíváncsi, hogy az elmúlt napokban a szövetség felállított-e egy válságstábot, egy szakértői csoportot, amely majd az iskolaalapítás körüli ügyekkel foglalkozik. A CEMO elnökét az is érdekelné, hogy az iskola diákjainak a szülei meddig tűrik még, hogy a marosvásárhelyi és Maros megyei RMDSZ az iskola megmentése helyett politikai kampánytémává degradálja az ügyet.

A CEMO álláspontja szerint a politikumnak háttérbe kellene húzódnia, a szülők érdekképviseleti szervezetének kellene lépnie. „Sokkal hatásosabb, ha a közvetlenül érintett személyek – és gondolok a szülőkre – bombáznák kérdéseikkel és beadványaikkal a tanügyminisztériumot. Mert az oktatási tárca nem vonhatja ki magát ebből a bonyodalomból, melynek létrejöttéért ő maga is felelős” – szögezte le a kisebbségjogvédelmi aktivista.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért