Büszkék új kultúrotthonukra a kibédiek

•  Fotó: www.facebook.com

Fotó: www.facebook.com

Nemrég adták át hivatalosan is a felújított kultúrotthont Kibéden. Az épület nemcsak szép, hanem élettel is megtelik – állítja a község elöljárója, aki már más beruházásokat is előkészített.

Gligor Róbert László

2015. február 16., 19:042015. február 16., 19:04

2015. február 16., 19:042015. február 16., 19:04

A kibédi kultúrotthon felújítási munkálatairól többször is hírt adtunk. A 2013 novemberében elkezdett beruházás idén januárban befejeződött, a helyi közösség már birtokba is vehette a gyönyörű épületet. Nemcsak felújították, hanem kétszintes mosdóblokkal is bővítették, valamint hang-és világítástechnikával, új fűtésrendszerrel és függönyökkel látták el az ingatlant. Ezenkívül új, kényelmes székek sorakoznak a termekben, a nézőtéren. A kibédiek nagyon várták a beruházás végét, most pedig büszkék az új középületükre, amely – úgy tűnik – hosszú évek után ismét élettel telik meg.

Az épület felújítását, fűtésrendszerének korszerűsítését, valamint a székekkel, függönyökkel, hang- és fénytechnikával való ellátását két projekt révén valósította meg a helyi önkormányzat – tudtuk meg Dósa Sándor polgármestertől. A több mint 900 ezer lejes beruházás kétharmad részét a Kis-Küküllő Térségi Társulásnál benyújtott pályázatai révén nyerte a község a LEADER-programon keresztül. A fennmaradó összeget önrészként biztosította a település a 2013-ból fennmaradt forgóalap tőkéjéből. A szászrégeni kivitelező munkájával mind a községvezető, mind a lakosság elégedett. Néhány napja házasember-bált rendeztek, a jövő héten farsangi bál következik, míg márciusban a Maros Művészegyüttes is fellép a színpadon, lesz kabaré-előadás, és több esküvőre is lefoglalták már a helyiségeket. Dósa Sándor szerint szinte minden héten valamilyen rendezvénynek helyet ad az épület.

A kivitelezésben nem voltak fennakadások, és a finanszírozás is folyamatos volt. A munkálatokat teljesen kifizette az önkormányzat, és várják, hogy második pályázatukra visszakapják az előre kifizetett összegeket. Ezt a pénzt újabb beruházásra költi a községvezetés: két fontosabb, forgalmasabb kibédi utca korszerűsítésére. A Gergelyfi és a Falu szorosa utcákban 1100 méteren terítenek majd le aszfaltszőnyeget, jelenleg a közbeszerzési eljárás zajlik. A tervre újabb támogatást nyertek a LEADER-programon.

Az új kultúrotthon felavatására a lakosság nagyszámú jelenlétében és színvonalas műsor keretében került sor nemrégiben. „Azon a településen, ahol hiányzik az ilyen kultúrházház, ott az élet lassan megszűnik. Annak a közösségnek pedig, amelynek nincs hite és kultúrája, az el fog veszni. Bízom benne, hogy ez az épület mostantól nagyon sok rendezvény színhelye lehet, ugyanakkor remélem, nemcsak a hagyományaink megtartásában segít majd, hanem a jövőben értéket teremt” – fejtette ki Dósa Sándor polgármester. A Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila Csaba foglalkozása révén sok kultúrotthonban megfordult a megyében és azon kívül, de kibédi lakosként ugyancsak büszke az új középületre. Kibéd, figyelembe véve kulturális múltját és hagyományait, megérdemelt egy ilyen épületet. Olyan hely ez, ahol mindenki lehetőséghez jut, és amely remélhetőleg élettel telik meg. „Egy otthon akkor működik, ha élnek benne, és mindenki jól érzi magát” – állítja Barabási, aki szerint a kibédi művelődési otthon ilyen hely lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés