Bővül a jeddi óvoda

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Azt szeretné elérni Jedd község polgármestere, ha nemcsak a helyi gyerekek, de a Marosvásárhelyről Jeddre költözött családok gyerekei is ott kezdenék el az óvodát, iskolát. Ennek érdekében már alá is írta azt a szerződést, amellyel egy európai uniós alapokból finanszírozott pályázatnak köszönhetően kibővítik és felújítják a jeddi óvodát.

Hajnal Csilla (R)

2017. február 03., 14:592017. február 03., 14:59

Egy-két hónap múlva már az is kiderül, hogy melyik kivitelező céggel végeztetik el az óvodabővítést, és tavasszal már el is kezdenénk a munkálatokat – tudtuk meg Bányai Istvántól, a község polgármesterétől.

„Mintegy 450 ezer eurós beruházásról van szó, amely egy plusz foglalkoztatóterem, hálószoba, mosoda, mellékhelyiségek megépítéséhez biztosít alapot, és európai uniós normák szerint lesznek kivitelezve. Azt szeretnénk, ha beindíthatnánk a hosszabbított programot is az óvodában, ugyanis egyre több gyerek van a faluban. Hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a városból újonnan beköltözött családok is a jeddi óvodába írassák be gyerekeiket” – magyarázta Bányai. Jelenleg csak a helyi gyerekeket hozzák ide a szülők, de amint a község elöljárója elmondta, az utóbbi időben sok marosvásárhelyi család költözött ki Jeddre.

Dinamikusan fejlődő községről van szó, hiszen a helyi polgármesteri hivatal folyamatosan bocsát ki építkezési engedélyeket, és bár a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 3300 lakosa volt a községnek, azóta legalább négyezerre nőtt ez a szám – tudtuk meg a polgármestertől, aki lapunk kérdésére sem bocsátkozott ígéretekbe a bővítési munkálatok befejezésének időpontjával kapcsolatban.

„Az a célunk, hogy jó munkát végezzenek, ezért egyelőre nem ígérem, hogy már ősszel elkészülnek a bővítéssel, ugyanis legalább egy évre kötnénk meg a szerződést a kivitelező céggel” – mondta.

A községhez tartozó Kebelében és Marosagárdon is működik óvoda, illetve iskola, ahol összevont osztályok vannak, azaz egy pedagógussal tanul az előkészítő osztálytól negyedikig minden tanuló. Az iskolaigazgató, Oltean Péter Anikó kezdeményezésére Kebelében is felmérik az igényeket a hosszított programra, és ezután eldöntik, hogy szükség van-e itt erre, ugyanis vannak olyan roma családok is, akik nem fogják ezt igényelni, mivel nem dolgoznak a szülők, és ez anyagi teherrel is járna – mondta az iskolavezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére