Bolyai János munkássága előtt tisztelegtek a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium jelenlegi, illetve volt diákjai a matematikus születésének 211. évfordulóján. Az emlékünnepségről a diákok szellemi útravalóval, az öregdiákok pedig kitüntetéssel tértek haza.
2013. december 12., 16:432013. december 12., 16:43
2013. december 12., 17:042013. december 12., 17:04
A világhírűvé vált matematikus születésének évfordulóját már 11 éve ünnepli közösen a Bolyais Öregdiákok Baráti Társasága, a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium. A csütörtöki emlékünnepségen jeles meghívottak emelték az esemény színvonalát. A köszöntések után a Református Kollégium igazgatója, Benedek Zsolt a diákokhoz szólt. Felhívta figyelmüket a kollégium legkimagaslóbb öregdiákjára, Bolyai Jánosra, aki nagyon magasra emelte a mércét elért eredményeivel. Arra bátorította az ifjakat, hogy ők maguk se érjék be kevesebbel, így vigyék hírét iskolájuknak. „Bolyai a semmiből egy új világot alkotott, de nektek már van alapotok, amire építhettek” – mondta az igazgató.
Az öregdiáknak mondható Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is jelen volt az ünnepségen, hiszen ő maga is bolyais diák volt egykor. Beszédében meg is jegyezte, az öreg jelző nem feltétlenül a korra utal, ez ne ijessze el a középkorúakat, akiket hiányolt a rendezvényről. Elmondta mindazok, akik ebben a két iskolában tanítanak vagy tanulnak, emelt fővel járhatnak, mert több száz éves hagyomány őrzői. „Itt olyan emberek tanultak, akik bekapcsolták Erdélyt az európai tudományos és kulturális vérkeringésbe. Az itteni magas színvonalú oktatás tartotta meg a magyar szellemi elitet a kommunizmus idején is” – jelentette ki a főkonzul.
A beszédek sorát a társaság elnöke, Kirsch Attila zárta, aki elmondta, a zseni nem volt mindig ünnepelt, mint ma. Bolyai János újszerű felfedezései idegenek voltak a marosvásárhelyiek számára, nem értették a matematikus jövőbe tekintő kutatásait. Ma már világszerte ismerik nevét, ezt az is bizonyítja, hogy Babits Mihály Bolyai című versét több nyelvre is lefordították. A középiskolások négy nyelven szavalták el a költeményt: magyarul, románul, angolul, illetve németül.
Dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató képes összeállítással mesélt a Bolyaiakhoz kapcsolódó helységekről. Végül az Öregdiákok Baráti Társaságánál végzett munkájukért kitüntették Zsigmond Barna Pált, Körtesi Pétert, Tőkés Bélát, és nem utolsó sorban Weszely Tibort.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!