A hétvégén huszonkettedik alkalommal szervezett Bocsaki Napok keretében emlékeznek a nyárádmentiek arra a történelmi pillanatra, amikor 1605. február 21-én a településen Erdély fejedelmévé kiáltották ki a székelyek kismarjai Bocskai Istvánt.
2015. február 20., 16:342015. február 20., 16:34
Éppen 410 évvel ezelőtt kiáltották ki a székelyek Bocskai Istvánt, akkori nevén Maros-Szereda mezővárosban Erdély fejedelmévé. Erről a történelmi pillanatról több mint két évtizede megemlékeznek a nyárádszeredaiak a február 21. táján szervezendő Bocskai Napok keretében. Az idei események mottója lehet az, amelyet a helyi középiskola választott Bocskai fejedelem soraiból: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.”
A város és a környező vidék lakossága mellett Nyárádszereda idén is vendégeket vár az ünnepségekre a magyaroszági testvérvárosokból: Aszódról, Hajdúdorogról, Mórról, Örkényből, Simontornyáról és Szerencsről harmincan érkeznek.
Szombaton délelőtt 11 órától a művelődési házban történelmi témáról hallhatnak az érdeklődők. Örkény testvérváros jegyzője, dr. Kollár Zsolt a magyar történelmi zászlókat mutatja be, míg Mihály János székelyudvarhelyi történész Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont által kölcsönadott székely történelmi zászlókat mutatja be. Ismertetik Mihály Jánosnak a székely jelképekről készült könyvét is. A műsorban közreműködnek a helyi középiskola diákjai is.
18 órától a Duna TV Hazajáró című műsorának szerkesztői találkoznak a nyárádmenti közönséggel, az itt forgatott filmek vetítése után beszélgetni lehet a tévésekkel.
A nyárádszeredaiakat Tóth Sándor polgármester mellett köszöntik a magyarországi testvértelepülések elöljárói is, azután a Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjainak színpadi bemutatója következik, míg este a Bocskai István Dalkör hagyományos, immár huszadik kosaras bálja kezdődik a Nyárády-panzióban. A fejedelemre való emlékezésre és tisztelgésre a főtéri szobornál kerül sor, és első alkalommal ezt a programpontot nem délben, hanem este szervezik. Érdeklődésünkre Tóth Sándor polgármester elárulta: egy látványosabb momentumot szeretnének, ezért választották ezt az időpontot. Ekkor lekapcsolják a református templomot megvilágító reflektorokat, a koszorúzás alatt Bocskai fejedelem arcképét vetítik a torony falára, míg a magyar himnusz éneklése alatt a piros-fehér-zöld, a székely himnusz közben a kék-arany színek világítják meg a tornyot.
Az idén is kiveszi részét a helyi Bocskai István Gimnázium az ünnepi program szervezéséből. Pénteken délelőtt 9 órától kezdődik A fejedelem és kora című hagyományos történelmi vetélkedő, amelyen ezúttal a házigazdák és az erdőszentgyörgyi diákok mérik össze tudásukat. Ezzel párhuzamosan 11 órától zajlik a Bocskai Kupa teremlabdarúgó bajnokság, amelyre a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium, az erdőszentgyörgyi Szent György és a nyárádszeredai középiskolák diákjai neveztek be.
Vasárnap 17 órától a művelődési házban szervez ünnepélyes programot a középiskola: ekkor zajlik idei végzős diákok szalagavatója, ezt követően életmű-díjjal tüntetnek ki tíz tanárt, akinek pályája – egészében vagy legalábbis nagyrészt – ehhez a középiskolához kötődik, akik nemzedékeket oktattak és neveltek fel Szeredának és a Nyárádmentének – tudtuk meg Oltyán Csaba igazgatótól.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!