
Fotó: Boda L. Gergely
Diákvetélkedővel, művelődési rendezvényekkel, koncerttel, koszorúzással idézik meg idén is Marosvásárhely valaha volt legeredményesebb polgármesterének a szellemét. Az immár 17. Bernády Napokat október 23–24-én tartják, az eseménysorozat díszvendége Szulák Andrea.
2014. október 14., 16:252014. október 14., 16:25
Az egykori polgármester nevét viselő közművelődési alapítvány idén is hagyományos programmal rukkolt elő, amelyből nem hiányzik a koszorúzás, a kultúra, a diákvetélkedő, valamint a Bernády emlékplakett átadásával együtt járó gálaműsor sem.
1998 óta hagyományosan diákvetélkedővel rajtol az eseménysorozat, idén sincs ez másként, a szervezők azonban igyekeznek évről évre más témában versenyeztetni a diákokat – tudtuk meg Simon György magyartanártól, a Bernády Alapítvány kuratóriumi tagjától. Az idei téma Bernády György főispánságának idejéhez kapcsolódik, a feladat pedig az, hogy ezt a kort kell filmben vagy montázsban megidézniük a háromfős 5–8. és 9–12. osztályos csapatoknak.
„Ez a korszak 1914-ben kezdődik, amikor kitört a világháború, és 1917-ig tart, amikor Bernády lemond funkciójáról. Erről az időszakról készíthetnek montázst és filmet a diákok, érdemes azonban nagyon jól ismerni a korszakot, mert a munkák bemutatása után a zsűri kérdezni fog, nem csak a saját alkotásokból, de a többi csapat által bemutatottakból is” – magyarázta Simon György. Hozzátette: mindehhez könyvészetet is biztosítottak a diákoknak a Bernády Házban, amit érdemes használni, de természetesen a kreativitást is pontozzák. A versenyre már jelentkezett néhány csapat, de még lehet nevezni a Baross Gábor (Horea) utcai Bernády Házban. Maga a diákvetélkedő október 23-án, csütörtökön délelőtt zajlik az alapítvány székhelyén, ugyanott 18 órától hivatalosan is megnyitják a Bernády Napokat, majd Kákonyi Csilla képzőművész és Bálint Zsigmond fotóművész közös tárlatnyitóját tartják.
A megemlékezés-sorozatból nem marad ki a koszorúzás sem, október 24-én, pénteken délelőtt előbb Bernády György sírjánál, majd az egykori polgármester köztéri szobránál lesz főhajtás. Este 6 órától a Kultúrpalotában zajlik a gálaesttel egybekötött Bernády-emlékplakett átadás, amely a Bernády Napok kiemelkedő momentuma. Az emlékplakettet minden évben olyan személy kapja, aki jelentősen hozzájárult a város fejlesztéséhez, legutóbb például a Marosi házaspárt, Marosi Ildikót és Marosi Barnát tüntette ki a kuratórium. Hogy kit illet a kitüntetés, az most is csak a gálaesten derül ki, amelyet idén a magyarországi énekesnő, Szulák Andrea koncertje tesz élvezetesebbé. Helyjegyek a gálaestre a Bernády Házban foglalhatók október 16-tól 10 és 16 óra között.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!