Bemutatták az Időtár negyedik kötetét

Történészeknek, várostörténet iránt érdeklődőknek, tudományos kutatóknak hasznos fogódzó, könnyen elérhető dokumentum, egyszerű „mezei olvasónak” különleges élményt jelent az Időtárat lapozgatni. A 2007-ben elkezdett munka első kötetének megjelenésekor, 2009-ben a szerző azt mondta – nem olyan könyv ez, amit az ember együltében, folyamatosan el tud olvasni. Nos, azóta bebizonyosodott – tévedett. Alulírott, de több ismerőse is elmondta, szinte egy szuszra olvasta el az eddig megjelent három kötetet, s bizonyára így lesz a negyedikkel is.

A szombat délutáni bemutató is igazolta az érdeklődést: az állandóan szállított pótszékek sem tudták kielégíteni az ülőhely-igényt a Nemzeti Radnóti-termében. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója és Mihály Emőke, a könyv szerkesztője elmondták – nem unalmas, olyan könyv ez, amelynek lapjait nyugodtan forgathatják a történelmi témákban járatlanok is. Pál-Antal Sándor akadémikus már sokkal igényesebben, a történész szemével láttatja a könyvet – hiánypótló, nagy munka, ami minden bizonnyal a szerző főműve lesz. Maga a cím, a tár szó nyitást, felhalmozást, megőrzést feltételez, s a munka minden szempontból megfelel ezeknek. Ez a negyedik kötet olyan adatokat tartalmaz, amelyeknek az olvasók egy – idősebb – része közvetlen szemtanúja volt, vagy szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismeri a korszakot. Ez pedig még izgalmasabbá teszi a művet. Még azok számára is, akik nem át- vagy túlélői, szenvedő alanyai voltak az 1945–1989 közötti marosvásárhelyi történeseknek, csak karnyújtásnyi messzeségből „érték el” azokat.

A szerző elismeri – a téma kutatásához korabeli sajtóanyagokat, újságcikkeket, hivatalos párt- és állami dokumentumokat használt fel, amelyek szavahihetősége alaposan megkérdőjelezhető, hiszen az köztudott, hogy mind a szocialista sajtó, mind az akkori dokumentumok hazugságok tömkelegére épültek, hiszen ez volt a kommunista pártpolitika alapja. A sajtónak hazudnia kellett, leggyakrabban önkéntelenül, mert csak hamis, manipulált adatokhoz férhetett hozzá. Mindezek ellenére a szerző megpróbálta úgy tálalni az események szócikkeit, hogy az olvasó kihámozhassa belőlük a valóságot. Amint Pál-Antal Sándor mondotta, a szerző cinkosan összekacsint az olvasóval a hitelesség érdekében.

A negyedik kötettel már összesen 1332 oldalt tesz ki csupán a szócikkek terjedelme, a függelékek, mutatók nélkül, azokkal együtt a négy kötet összesen 1944 oldal terjedelmű. Úgy tűnhetne, lezárult a nagy mű. Ám nem így van – árulta el maga a szerző. Egy történelmi munka jellegénél fogva állandó javításra, kiegészítésre szorul, ugyanis folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb dokumentumok. A 19. század második felének története vonatkozásában fokozottan igaz az előbbi megállapítás. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni időszakot most kezdik behatóbban feltárni, egyre több dokumentum válik hozzáférhetővé, ezért a második kötet anyaga nagyobb kiegészítésre szorul. Így aztán már készül is az ötödik, kiegészítő kötet – mondta el Sebestyén Spielmann Mihály, aki a negyediket így ajánlotta a népes közönsége figyelmébe: „Tessék ezt a kötetet végigolvasni és legalább optimistán viszonyulni hozzá, ha már a történelmi kor olyan volt, amilyen”.