
A Marosvásárhelyen kivégzett székely vértanúkról szinte mindenkinek van fogalma, legalább általános műveltség szintjén. Balavásáron viszont sokkal többen ismerik Török Jánost, Gálfi Mihályt és Horváth Károlyt, ugyanis valamikor füzetecske méretű kisregény forgott közkézen a faluban, amelyet 2000-ben ismét kiadtak a helyiek.
2014. március 09., 23:022014. március 09., 23:02
2014. március 09., 23:232014. március 09., 23:23
Vécsey Zoltán A balavásári szüret című munkája 1941-ben jelent meg Budapesten az Érdekes Regények sorozatban, a Magyar Népművelők Társasága kiadásában. A faluban az ezredfordulón még létezett egy példány ebből a kiadványból, ezért néhány helyi úgy döntött, ismét kiadják. Az írással a marosvásárhelyi Spielmann Sebestyén Mihály történészt keresték fel, hogy vizsgálja meg a romantikus stílusú munka történelmi hitelességét, és azt, hogy hogyan köthető a Makk-féle összeesküvéshez. Ugyanis az 1854-ben kivégzetteknek közös bűne az volt, hogy részt vettek a balavásári szüreten, illetve a tervezett császár ellenes felkelés erdélyi szervezésében. A kiadványt 2000-ben a balavásári RMDSZ-választmány és az egyházközség támogatásával ismét kiadták, az ezerkétszáz példányból jutott minden helyi családnak, de a községbe látogatóknak is – tudtuk meg Székely Ella tiszteletes asszonytól, önkormányzati képviselőtől, a kiadás egyik fő szorgalmazójától.
Büszkék a kötődésre
A balavásáriak büszkék arra, hogy ilyen történelmi eseménnyel köthető össze településük – mondta Székely Ella. A helyi iskola felvette az egyik vértanú, a marosvásárhelyi tanár, Török János nevét, a református templom kertjében pedig 2000-ben kopjafát állítottak. A helyiek minden március 15-én itt emlékeznek a magyar szabadságharcra és forradalomra, de a marosvásárhelyi március 10-ei megemlékezésre is eljárnak, koszorúznak – tette hozzá a tiszteletes asszony.
A helyiek pontosan ismerik azt a helyet, ahol Horváth Károly egykori szőlőskertje volt, és benne az a csőszház, ahol a felkelés szervezői találkoztak 1851 őszén. Szerettek is volna emlékjelet állítani, de jelenleg éppen itt vonul át a 13A jelzésű Marosvásárhely-Szováta-Csíkszereda országút. A balavásáriaknak nem titkolt tervük, hogy a helyi iskola előtt állítsanak emlékhelyet, és nagyméretű ünnepséget rendezzenek. A vértanúk leszármazottai iránt is kutattak: két éve jelentkezett is egy Gálfi László nevű magyarországi színművész, aki nagyon büszke őseire, és szeretne itt ünnepelni egyszer a községben. Székely Ellától megtudtuk: ma a postaréti ünneplők között sok balavásári is jelen lesz, koszorúzni is készülnek az emlékműnél. Továbbá este a balavásári színjátszó kör néhány tagja és helyi lakos a templomkertben gyertyát gyújt és koszorút helyez el az emlékoszlopnál, míg a faluközösség a hétvégén,15-én fog ünnepelni és fejet hajtani.
Romantikus mű
Vécsey munkája nem történelmi mű, hanem a történelmi események romantikus stílusú bemutatása. A balavásári szüret alkalmával titokban találkoznak az erdélyi felkelés szervezői, innen kezdve követhetők a marosszéki események és főszereplőik. Ám senki sem tudja, hogy egyikük, a kisgörgényi Biró Mihály (a regényben Boér Mihály) a császári hatalom beszervezett kémje, aki az ügy minden részletét kiszolgáltatja a hatalomnak. Bosszúvágyát csak tetézi az, hogy szíve titkos szerelme, Beregszászy Piroska nem őt, hanem a fiatal házigazdát választja, sőt, később is számtalanszor visszautasítja. Ígéretéhez híven bosszút áll: Horváthot éppen akkor tartóztatják le, amikor kézfogóját tartaná Piroskával. De betekintést nyerünk a vádemelések és vallatások, letartóztatások, börtönévek és az 1854. március 10-ei postaréti kivégzések részleteibe is.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!