Fotó: Boda L. Gergely
Közös memorandumban tiltakozik a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium körül kialakult helyzet miatt a római katolikus egyház és az RMDSZ.
2016. november 16., 18:152016. november 16., 18:15
A Klaus Johannis államelnöknek és Dacian Cioloș kormányfőnek elküldött memorandumban az aláírók kérik, hogy járjanak közre e folyamatok megállításáért. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk, különös tekintettel a jelenlegi helyzetre, négyszáz gyermek nyugodt tanuláshoz való jogára. Nem szabad letérnünk arról az útról, amin a diktatúra bukása után Románia elindult, nem szabad az etnikai békét veszélyeztetni, hanem azt tovább kell építeni” – hangsúlyozzák.
„Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a már kivívott és működő jogokat is megkérdőjelezik az állami hatóságok, beleértve egyes kormányhivatalokat, a prefektúrákat, és számos igazságszolgáltatási eljárást is. Határozottan elutasítjuk azokat a próbálkozásokat, amelyek ismételten közösségünk érdekei ellen valók: tisztségviselőink megfélemlítése, ingatlanjaink és iskoláink törvényességének megkérdőjelezése egyaránt olyan lépés, amely nemzetközi szerződésekben is garantált kisebbségi jogaink gyakorlását kívánja akadályozni, az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést korlátozni. Ugyanebbe a sorba illeszkedik az is, hogy a MOGYE-ra vonatkozó törvényt immár több mint négy éve nem alkalmazzák” – áll a memorandumban.
Hangsúlyozzák, a katolikus gimnázium esete azért is súlyos, mivel a második tanévben, tanítás közben ássa alá négyszáz gyermek biztonságérzetét, nyugodt környezetben való tanuláshoz fűződő jogát.
„Nyilvánvaló számunkra, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával elindult egy olyan folyamat, amelynek része a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium felszámolásának szándéka is. Intézményeink megkérdőjelezése, nehezen megszerzett jogaink visszavétele nemzeti közösségként való megmaradásunk garanciáitól fosztana meg minket, ami nem lehet érdeke egy demokratikus Romániának. Félő, hogy a visszarendeződés itt nem áll meg, ezért számítunk a teljes magyar közösségünk támogatására, és a nemzetközi közvélemény szolidaritására is. Követeljük, hogy szűnjenek meg az alaptalan támadások közösségünk tisztségviselői, történelmi egyházaink, és nemzeti intézményeink ellen!” – áll a Jakubinyi György római katolikus érsek és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által aláírt memorandumban.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
szóljon hozzá!