„Viharos” csűrszínházi hétvége a Spectrum Színházzal

William Shakespeare A vihar című darabját készül bemutatni a hétvégén a Spectrum Színház Mikházán. A marosvásárhelyi magántársulat a Csűrszínházi Fesztivál keretében pénteken és szombaton lép fel a 450 évvel ezelőtt született drámaíró utolsó művéből készült produkcióval. 

Szucher Ervin

2014. július 22., 19:012014. július 22., 19:01

A rendező, Török Viola ezúttal is a Tompa Miklós Társulat volt tagjaira és nemrég végzett, fiatal színészekre alapozta a szereposztást.

Prospero szerepében Tatai Sándort, az Arielében Szász Annát, Mirandaként Ritziu Ilka Krisztinát láthatja a nagyérdemű, amely továbbá Nagy Istvánnak, Kárp Györgynek, Szélyes Ferencnek, Mihály Szilárdnak, Székely Szabó Zoltánnak valamint a Bekecs Néptáncegyüttes tagjainak tapsolhat.

„Immár a negyedik éve, hogy megszálljuk a Csűrszínházat, kihasználjuk az egyedi környezetet. Úgy érzem, a darabválasztás is illik Mikházához, annál is inkább, mivel az idei nyár különösen viharosra sikeredett, és mi tulajdonképpen ebben a hangulatban alkottunk” – osztotta meg gondolatait Török Viola, hozzátéve, hogy azon sem lepődne meg, ha a hét végén is vihar tombolna a bekecsalji falvacska fölött.

A rendező viszont a szerzővel együtt vallja, hogy a nagyidő nem csak átok, hanem áldás is lehet, hisz levonulása után megjelenik a szivárvány, melytől új fényben látjuk a világot. „A nyár egész évre való feltöltődést biztosít, olyan energiákat, amelyből táplálkozhatunk, meríthetünk a továbbiakban. Újragondolhatjuk művészetről, színházról alkotott képünket is, akárcsak a 450 éve született Shakespeare, aki A vihar című darabjával összegzi egy művészélet tapasztalatait” – írja az előadás műsorlapján Török Viola.

A főszerepet játszó Tatai Sándor (Prospero) úgy érzi, a nézőknek majd jó ideig gondolkodnivalót kínál az előadás. Ritziu Ilka Krisztina, aki színészként a Bekecs tagja is, arról a komoly feladatról beszélt, amelyet az előadás koreográfiája jelentett a néptáncegyüttesnek. Mint mondta, úgy véli, társainak jól jött a kihívás, egészen otthonosan érezték magukat a kortárs mozgás világában is.

A Jánosházy György fordításában készült darabról Török Viola portálunknak elmondta, hogy a mikházi előadások után az ősszel, mintegy idénynyitóként Marosvásárhelyen is bemutatják, remélhetőleg a Spectrum főtéri, új székházában. A minimális díszlet lehetővé teszi, hogy kisebb színpadokon is játsszák, ezért már most több vendégszereplést terveznek. A produkció szerzői remélik, hogy akár fesztiválokra is eljuttathatják majd az újrafogalmazott Shakespeare-darabot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés