„Városiasodik” a Maros-hídon túli Vásárhely is

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Végre a Maros jobb oldali partján fekvő városrész is bekapcsolódhatott Marosvásárhely huszonegyedik századi infrastrukturális hálózatába. Olyan helyekre is került végre aszfalt, ahova az útkarbantartók eddig a legjobb esetben is csak tört követ szórtak.

Szucher Ervin

2014. november 27., 15:372014. november 27., 15:37

A mintegy tizenegymillió lejes beruházás révén, amelynek több mint felét uniós forrásokból sikerült előteremteni, az önkormányzatnak régi földutakat és újonnan létesített kisebb lakóparkok közti utcákat sikerült rendbe tennie.

A hosszú ősznek köszönhetően huszonöt utcát, sétányt és lépcsőt javítottak fel az év végi hajrában. Számadatokban mindez összesen mintegy 7 kilométert és 41 ezer négyzetmétert jelent az úttestek, illetve 7500 négyzetmétert a járdák esetében.

„A sokáig elhanyagoltnak tűnő Maros-hídon túli városrészben, a Benefalvi utca leaszfaltozásával lényegében eljutottunk Marosvásárhely marosszentannai határáig. Célunk a Vásárhellyel összenőtt egykori falvacskák infrastruktúrájának a korszerűsítése és az újonnan beépült városrész utcáinak az aszfaltozása, ezáltal pedig a földutak számának csökkentése volt” – fejtette ki Claudiu Maior alpolgármester.

A fennmaradt többi földút is sorra kerül, ígérte meg az alpolgármester, hozzátéve, hogy azokon előbb a víz-, gáz- és áramszolgáltató vállalatoknak kell befejezniük a hálózat kiépítését.

Maior ugyanakkor elmondta: az időjárás és a kedvezően alakuló költségvetés lehetővé tette, hogy a hatóságok egyre inkább odafigyeljenek a régi járdák feljavítására és újak kialakítására, valamint a lépcsők korszerűsítésére. Utóbbiak számos gyalogosnak okoztak bosszúságot. A megcsonkult lépcsőfokok, hiányzó vagy ingó korlátok számos balesethez vezettek. Az egykori számológépgyárhoz, amelynek felújított épületszárnyában a Petru Maior Egyetem működik, egy csaknem fél évszázaddal ezelőtt épült, rendkívül veszélyes állapotba került lépcső vezetett.

A jövő évi infrastrukturális beruházásokról szólva az elöljáró a legfontosabbnak azon utcák korszerűsítését említette, amelyek a Jeddi utat kötik össze a nagykórházzal. Mint mondta, a több mint 45 millió lej értékű, uniós támogatással megvalósuló beruházásból 18 millió lej az önkormányzat önrésze, az összeg nagyobbik részét uniós pályázaton keresztül sikerült lehívni. A tavasszal rajtoló beruházás célja a forgalom csökkentése a város központjában, az utcák felújítása részben alternatívát kínál majd a sofőröknek a belváros elkerülésére, összekötve a 13-as és az E60-as számú országutakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés